Sötét mód ikon
2026 július 23
Ráharaptunk az adókedvezményekre

Ráharaptunk az adókedvezményekre

A piacon 50-féle, adókedvezményre jogosító nyugdíjbiztosítási szerződés érhető el, az egy szerződésre jutó éves átlagos díj elérte a 212 ezer forintot – áll a közleményben.

Mennyi jár?

Az adókedvezmény – a személyi jövedelemadóból – a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százaléka, de legfeljebb évi 130 ezer forint.

A közlemény idézi Molnos Dánielt, a Mabisz főtitkárát, aki szerint az időskorra való magtakarítást ösztönzi az állam azzal, hogy az adókedvezménnyel a nyugdíjbiztosítások is felzárkóztak a nyugdíj-előtakarékossági számlához, illetve az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz. Az utóbbi kettő korábban is állami támogatást élvezett az adórendszeren keresztül. Az induló év után várhatóan tovább növekszik a nyugdíjbiztosítások jelentősége – tette hozzá a főtitkár.

A közlemény idézi a GfK Hungária felmérésének azt az adatát is, amely szerint a nyugdíjas évekre elsősorban a 40-49 évesek takarékoskodnak. Ebben a korosztályban a megtakarítással rendelkezők 22 százaléka gondoskodik majdani nyugdíja kiegészítéséről.

Az MTI megkeresésére az Aegon Magyarország azt közölte, hogy 2014-ben – a teljes évben – közel 11 ezer nyugdíjbiztosítást értékesített, az átlagdíj 180 ezer forint volt. A Generali Biztosítónál az eladott szerződések száma valamivel meghaladta a 7 ezret, az átlagdíj viszont 250 ezer forint volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.