Sötét mód ikon
2026 július 24
Rábólintottak a Quaestor-törvény tervezetére

Rábólintottak a Quaestor-törvény tervezetére

A főtitkár kiemelte: a csaló brókerek áldozatainak kárrendezéséről a kormány több fordulóban egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel. A szakmai szervezet továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy az egyes rosszhiszemű szereplők által okozott kárért nem tehetőek felelőssé a vétlen pénzintézetek, ezt az Alkotmánybíróság is megerősítette – mutatott rá.

Már idén megszülethet a törvény

Hangsúlyozta, hogy a taláros testület döntése nyomán szükségessé vált új törvény előkészítése során a Magyar Bankszövetség tudomásul vette a kormányzati szempontokat, és a felek figyelemmel voltak a nemzetközi kötelezettségekre is. Mindezek és különösen a méltányos fogyasztóvédelmi elvek mentén alakította ki a kormányzat a kárrendezési törvény új tervezetét.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az ellenzéki pártok támogatásával már az idén megszülethet az új Quaestor-törvény, az új javaslatban bővült a cégek köre, a 30 milliós értékhatár a korábbi hozamokkal csökken, és 3 millió forint fölötti 11 százalék önrészt kell vállalni – derült ki Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkárának szavaiból.

Az államtitkár a javaslat benyújtása után szerdán sajtótájékoztatón elmondta: a parlamenti képviselők négyötödének támogatása szükséges ahhoz, hogy még az idén megszülethessen az új Quaestor-törvény, ehhez az ellenzéki pártok együttműködését is kéri a kormány, ennek hiányában ugyanis csak februárban kezdődhet a törvényjavaslat érdemi tárgyalása.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.