Sötét mód ikon
2026 július 24
A mélypontján próbálja magát túltenni Európa

A mélypontján próbálja magát túltenni Európa

A kőolaj- és a nyersanyagárak zuhanása megállt, és a jó New York-i kezdés is fölsegítette a nyugat-európai fő mutatókat napi mélypontjukról. Az európai gyűjtőmutató délelőtt több mint kéthavi mélységbe esett.

Több hír mozgatta a piacot

A kínai jüan leértékelődése – a kínai központi bank napi ármegállapítása négyévi mélypontot jelzett -, és az euró folytatódó erősödése miatt az exportérdekelt részvények azonban még az előző napi zárók alatt tartották a fő mutatókat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az euró egyelőre megállíthatatlan a dollárral szemben – két nap alatt közel 1,5 százalékkal javult -, mert a piacon terjed a várakozás, hogy a jövő hétre várt amerikai kamatemelés enyhébb lesz a klasszikusan szokásosnál.

Az autóipari részvényeknek segített a Volkswagen közlése, hogy a korábban vártnál kevesebb kocsit érint a károsanyag-kibocsátási botrány, de a gyógyszeripari papírokat nyomta a Bayer elleni amerikai és európai felügyeleti vizsgálat, a Bayer egy gyógyszerpróbájának kétes eredményei miatt.

Így alakultak az indexek

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,14 százalékos romlással 6126,68 ponton zárt, 6,69 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,76 százalékos mínusszal 10 592,49 ponton végzett, 8,03 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.

Párizsban a CAC-40 0,95 százalékkal 4637,45 pontra gyengült, 8,54 százalékkal meghaladva a tavaly év végit.

A zürichi SMI 0,88 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,17 százalékot, a madridi IBEX-35 0,02 százalékot, az athéni ASE 3,80 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 2,30 százalékkal 1773,21 pontra csökkent, de a Mol 0,16 százalékkal 187,20 zlotyra drágult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,68 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 23 431,58 ponton zárt szerdán.

Adatok a tengerentúlról
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,02 százalékkal volt az előző záróértéke fölött, de az S&P 500-as 0,32 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,89 százalékkal esett.

Drágult az euró, olcsóbb lett az arany

Az euró, 1,10 dollár alatt, 0,83 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,08 frank felett, 0,24 százalékkal került többe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 40,43 dollár volt, 17 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 5,00 dollárral 372,75 dollárra csökkent, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0259 dollárral 1,2295 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1071,36 dollár volt a kedd esti 1074,04 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.