Számtalan lehetőség közül választhatunk
A régió önkormányzatait tömörítő szervezet vezetője szerint a hetek óta tartó fagyos időjárásnak köszönhetően „igazi téli szezon” van a Balatonnál. Turisztikai attrakcióvá vált az üdülőrégió nemcsak a korcsolyázók vagy a jégvitorlázók számára, hanem a befagyott tó és a téli Balaton látványa miatt is. Ennek is köszönhető, hogy a nagyobb városok után már a kisebb települések is sorra nyitják kijelölt jégpályáikat, programokat is biztosítva a hétvégére – tette hozzá.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Válogathatunk a pályák között
Siófok jégpályáján pénteken 30 centiméteres jégvastagságot mértek. Az elmúlt vasárnap délutánján szervezett jeges programon 5-6 ezren korcsolyáztak, szánkóztak, fakutyáztak, így a város erre a hétvégre megduplázta az önkormányzat cége által üzemeltett pálya méreteit. Keszthely, Balatonfüred, Tihany szintén jelölt már ki jégpályákat.
Sorra nyitnak a pályák
Ezen a hétvégén újabb pályák nyílnak az északi és déli part több kiesebb településén is az önkormányzatok vagy helyi turisztikai civil szervezetek jóvoltából. Ezeken a biztonságos terület kijelölése és a felügyelet mellett több helyen jégversenyeket és egyéb programokat is szerveznek.
Vonyarcvashegy Jégrandi nevű programja péntektől vasárnapig tart, amelynek részeként szombat délutántól Jégszobrász Művésztelep is nyílik. „Jégbulit” szerveznek szombat délután Badacsonytomaj strandjának jegén is, vasárnap délután pedig Balatonfenyvesen jeges versenyek lesznek. Alsóörsön, Balatonalmádiban, Balatonberényben, Balatonföldváron és Fonyódon is jégen szervezett versenyek, ügyességi játékok, jelmezes felvonulás és forró italok várják a vendégeket.
Extrém program is lehet
A közeli napokban „BalatonÁtcsúszást” szervez Kardos Gábor ötletgazda, aki az MTI-nek elmondta, a programra akkor kerülhet sor, ha a vízimentők vállalják a Balatonon átkelők biztosítását, amiről már folynak a tárgyalások.
Teljes hajózási zárlat a Dunán
Teljes zárlatot rendeltek el a Duna magyarországi szakaszán a kialakult jégviszonyok és a jégelőrejelzés miatt szombattól – olvasható egy, a Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján közzétett hirdetményben. A fővárosi kormányhivatal közlekedési főosztálya rendelte el a hajózási zárlatot a Duna 1792-es és 1433-as folyamkilométere között, tehát a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűtől a déli országhatárig.
Az 1792-es és az 1766-os folyamkilométerek között szombattól naponta 18 órától 7 óráig, valamint korlátozott látási viszonyok között, az 1766-ostól az 1433-as folyamkilométerig szombaton 16 órától érvényes a zárlat. A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban részt vevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes – olvasható a hirdetményben.
Nem jár a komp
A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a nap folyamán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bizonytalan ideig szünetel a kompközlekedés Mohácsnál szombat délutántól. Amint az időjárási körülmények megengedik, illetve a hajózási zárlatot feloldják, a járatokat újraindítják a kompkikötő és a Mohácsi-sziget között – tették hozzá. A mohácsi Duna-szakaszon legutóbb január 10. és 14. között szünetelt a kompközlekedés.
Veszélyes az egészségre a levegő
Tizenhárom település, köztük a főváros levegőjét is veszélyesnek minősítette szombaton az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Az OKK térképén Budapest, Vác, Dorog, Esztergom, Szeged, Szolnok, Eger, Salgótarján, Miskolc, Oszlár, Kazincbarcika, Sajószentpéter és Vác szerepel a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel.
További tíz település – Debrecen, Nyíregyháza, Hernádszurdok, Pécs, Dunaújváros, Várpalota, Ajka, Mosonmagyaróvár, Sopron, és Szombathely – levegőjét egészségtelennek minősítették a szálló por miatt. Az OKK térképén az összes többi településen „kifogásolt levegőminőséget” jeleznek, nincs olyan település, ahol elfogadható lenne a levegő minősége.
A levegő szennyezettségének egészségügyi értékelése egy index alapján történik. Az OKK a légszennyező anyagok legfontosabb egészségkárosító hatásai alapján négy szintet különít el: kék (elfogadható), zöld (kifogásolt), narancssárga (egészségtelen), piros (veszélyes). Az önkormányzatok az utóbbi két kategória alapján rendelhetik el a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatát.
Erre készüljenek az érzékenyek
Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a levegő magas szállópor-tartalma miatt az arra érzékenyeknél légzőszervi tünetek jelentkezhetnek (köhögés, nehezebb légzés), panaszaik súlyosbodhatnak. Az érintett településeken élőknek azt ajánlják, hogy lehetőleg rövid ideig tartózkodjanak a szabadban, a kültéri, aktív fizikai munkát és sportolást most kerüljék. Az előrejelzés szerint a hétvégén marad a hideg idő, mérsékelt marad a légmozgás, és többfelé köd, ónos szitálás is várható.