Sötét mód ikon
2026 június 09
Olasz buszbaleset: a súlyos sérültek egyelőre maradnak

Olasz buszbaleset: a súlyos sérültek egyelőre maradnak

Nem tudni, elaludt-e a sofőr

A tudósító beszámolt arról is, hogy a Corriere della Sera, a legnagyobb  olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral, aki elmondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A férfi elmondta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki.

Sárközy Júlia megerősítette, hogy az autóbusz roncsát szombaton elszállították, azt a hatóságok még többször átvizsgálják. Hozzátette, szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól.

Keresik az okokat

Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg. Köztük egy szlovák kamionsofőrt, aki szerint a buszból füst szivárgott.

Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak – tette hozzá a tudósító.

Major Eszter az M1 helyszínen lévő tudósítója beszámolt arról, hogy délutántól késő estig, éjfélig hallgatták ki a veronai szállodában lévő gyerekeket. A meghallgatásokat követően adhatják ki az olasz hatóságok az engedélyt hazatérésükhöz. Major Eszter is megerősítette, hogy nagyon sok felajánlás érkezett, ruhákat, cipőt, élelmiszert vittek a gyerekeknek, volt, aki a tolmácsolásban segített, a taxisok pedig a hozzátartozók szállítását ajánlották fel.

Gyászol a dunakeszi Kinizsi Futsal klub is, amelynek egyik utánpótlás tagja is az áldozatok között van. A fiatal sportoló 2011. óta, alakulása óta tagja volt a klubnak.

Két napja történt a tragédia
Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Ezt tudjuk a sérültekről

Csató Gábor elmondta, hogy a hat súlyos sérült közül ketten életveszélyes, válságos állapotban vannak, életfunkcióikat gépekkel tartják fenn. Ők egyelőre nem szállíthatók Magyarországra, akár hetekig is a veronai kórházban maradhatnak.

Az OMSZ főigazgatója beszámolt arról is, hogy meglátogatták a könnyebb sérülteket is, akik egy szállodában várják, hogy a hatóságoktól engedélyt kapjanak a hazatérésre. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója, Sárközy Júlia arról számolt be, hogy az életveszélyes állapotban lévő sérültek a legmagasabb szintű ellátásban részesülnek az egyik veronai kórházban, ahol az olaszországi viszonyokhoz képest is magas a színvonal.

A többieknek segített
Sárközy Júlia közlése szerint az olasz sajtóban hősként ünneplik azt a tanárt, aki több gyereket is kimentett a buszból. A tudósító elmondta azt is, hogy a veronai és a környéken élő magyarok egy emberként mozdultak meg a tragédia hírére, rengetegen ajánlottak segítséget. A Római Magyar Akadémián pedig este virrasztást tartanak az áldozatok emlékére.

Nagy erőkkel dolgoznak a hatóságok

Beszámolt arról, hogy az esti órákban folyamatosan érkeztek az olasz rendőrség gépkocsijai a szálloda elé és elvittek gyerekeket vélhetően kihallgatásra, erről azonban a hatóságok nem közöltek információt. A szállodában egyébként vannak rendőrök, akik nem engednek be senkit és odafigyelnek arra is, hogy a hatóságok engedélye nélkül egyetlen sérült se hagyhassa el az országot.

Major Eszter hozzátette: az Országos Mentőszolgálat autói a szálloda előtt várakoznak, hogy azokat a gyerekeket, akiknek az állapota igényli, hazaszállítsák. A tudósító megjegyezte, hogy nagyon sok szülő is megérkezett a nap folyamán Veronába, mindannyian az olasz hatóságok engedélyét várják a hazatérésre.

Az Ökumenikus Segélyszervezet gyűjtést indít

Országos gyűjtést indít a buszbaleset sérültjei és az áldozatok hozzátartozói javára az Ökumenikus Segélyszervezet – közölték szombat este az MTI-vel. A segélyszervezet közleménye szerint az egész országot sokkoló tragédia utáni gyászban lehetőséget szeretnének biztosítani mindenkinek, hogy szolidaritását fejezze ki a Verona közelében történt buszbalesetben érintett családokkal. Ezért indítják el pénzadományok gyűjtését, a beérkező pénzt teljes egészében az érintett családoknak juttatják el.

„Egy ilyen tragédia esetén az ember a gyász és a tehetetlenség érzésével szembesül. Az együttérzés és az imák mellett talán a legtöbb, amit tehetünk, hogy támogatjuk a tragédiát szenvedett családokat, akik családfenntartót, gyermeket vesztettek el, vagy sérülésük miatt hosszabb kezelésre szorulnak” – idézte a közlemény Lehel Lászlót, a szervezet elnök-igazgatóját.

A gyűjtéshez a Segélyszervezet honlapján, a www.segelyszervezet.hu oldalon és az ott megtalálható számlaszámon lehet adakozni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.