Sötét mód ikon
2026 június 08
Profitkivétellel zárult a hét Európában

Profitkivétellel zárult a hét Európában

A szerdai-csütörtöki olvadás után javította a hangulatot az euró gyengülésébe vetett bizalom és az a remény, hogy Oroszország nem avatkozik be fegyveresen Ukrajnában. A napközben vegyes irányzatú forgalom csak délután fordult enyhe lejtőre, a szokásos hétvégi profitkivételbe, amit ezúttal ösztönzött az amerikai légierő iraki beavatkozása is.

400 millió euró a kártalanításra

A piacokat továbbra is nyomasztja az orosz-nyugati szankcióháború, miután az orosz kormány fontolóra vette, hogy megtiltja a tranzitrepülést az ország területe fölött. Ettől estek a légitársaságok és az utazási cégek részvényei.

Oroszország a héten már felfüggesztette a nyugati élelmiszerimport nagy részét. Az Európai Bizottságnak 400 millió eurós alap áll rendelkezésére az EU-tagállamok mezőgazdasági termelőinek kártalanítására – közölte az EU kereskedelmi biztosa pénteken.

Szintén a bizottság adatai szerint az EU élelmiszerexportja Oroszországba tavaly 4,3 százalékkal 11,9 milliárd euróra nőtt. Ez a teljes orosz élelmiszerimportnak körülbelül a negyede, más oldalról az EU teljes oroszországi exportjának közel 10 százaléka.

Támad Amerika

Az amerikai légierő iraki beavatkozása – az észak-iraki iszlám lázadók megfékezésére – különösen az Irakban tevékenykedő olajtársaságok részvényeinek ártott, az átlagnál nagyobb esést okozva Londonban.

Az Európai Központi Bank (EKB) elnökének csütörtöki nyilatkozatából viszont a befektetők azt szűrték le, hogy az EKB-nak nincs ellenére az euró gyengülése. Ez valamelyest egyensúlyozta a piacokat napközben, főleg a dél-európai tőzsdéket támogatva, mert a gyengébb euró hosszabb távon a deflációs veszély ellen hat, és segítheti az exportot.

Ezeket a reményeket azonban délután már mérsékelte, ellenben a New York-i tőzsdéket megsegítette egy vegyes üzenetű adatsor: az Egyesült Államokban a második negyedévben a vártnál jobban nőtt a termelékenység – az egy alkalmazottra munkaóránként számolt hozzáadott értékben mérve – az első negyedévi visszaesés után, de az egységnyi hozzáadott értékre jutó munkaköltség növekedése erősen és a vártnál is jobban lassult. Ez rövidebb távon jó hír a profitnak, de nem jó hír a túl alacsony inflációnak és a lakossági fogyasztásnak.

Viszont éppen ezért messzebb kerülhet az amerikai jegybankrendszer (Fed) jövő évre várt kamatemelése. Ezt tükrözte az irányadó tízéves amerikai kincstárjegy azzal, hogy a másodpiaci hozama 14 havi mélypontra esett. A geopolitikai feszültség is táplálta a kötvénykeresletet, ennek dacára a dollár is lejtőre került a változó kamatkilátások miatt.

Pirosban az indexek

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,45 százalékos romlással 6567,36 ponton zárt, 2,69 százalékkal alacsonyabban, mint a múlt év végén.

A frankfurti DAX-30 0,31 százalékos mínusszal 9011,08 ponton végzett, 5,66 százalékkal az év végi értéke alatt.

Párizsban a CAC-40 0,10 százalékkal 4145,83 pontra gyengült, 3,49 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 0,33 százalékot, a madridi IBEX-35 0,26 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 4,00 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG20 0,73 százalékkal 2315,65 pontra fogyott, a Mol 0,55 százalékkal 153,90 zlotyra esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,03 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel 17 092,37 ponton zárt pénteken.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,44 százalékkal, az S&P 500-as 0,43 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,30 százalékkal volt az előző záró fölött.

Esett az olaj és az arany ára is

Az euró, 1,34 dollár felett, 0,34 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,21 frank fölött, 0,07 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 104,74 dollár volt, 70 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 3,00 dollárral 880,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0166 dollárral 2,7557 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1310,95 dollár volt a csütörtök esti 1306,70 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.