Sötét mód ikon
2026 június 08
Erős hullámok után esés lett a vége

Erős hullámok után esés lett a vége

A részvénypiac forgalma 10,198 milliárd forint volt, a vezető részvények – a Richter kivételével – veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest.

A Mol 75 forinttal, 0,64 százalékkal 11 600 forintra csökkent 756,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 27 forinttal, 0,71 százalékkal 3796 forintra esett, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,28 százalékkal 357 forintra gyengült, forgalma 368,5 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 22 forinttal, 0,58 százalékkal 3787 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1499,69 ponton zárt pénteken, ez 4,95 pontos, 0,33 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: továbbra is az Oroszország felől érkező hírek mozgatták a piacokat. Az árfolyamok először zuhantak, majd később volt némi felkapaszkodás, de péntek délután ismét estek a részvényárak, a BUX negatívban zárt végül, követte a német DAX index mozgását. A forgalom viszont az előző napokhoz viszonyítva magas volt – mutatott rá a Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: a napi kereskedésben „hullámzott a piac”, elsősorban az orosz-ukrán válság hatására, de az iraki bombázások is izgalomra adtak okot. Az euró árfolyama 316 forint fölé is felment, majd később stabilizálódott az árfolyam, sőt némi erősödés is bekövetkezett – elemezte a helyzetet a szakértő.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.