Sötét mód ikon
2026 június 08
Pleschinger Gyula: a három százalékos infláció 2019 másodiknegyedévétől érhető el

Pleschinger Gyula: a három százalékos infláció 2019 másodiknegyedévétől érhető el

Pleschinger Gyula, aki a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke is, A monetáris politika aktuális kihívásai című előadásában elmondta: jelenleg úgy tűnik, hogy a nagy jegybankok várhatóan viszonylag hosszú ideig laza monetáris kondíciókat fognak tartani. Ez arra enged következtetni, hogy nem lesz nagy inflációs nyomás külföldről, a belföldi inflációs nyomás pedig nem túl erős. Elmondása szerint nem okozott nagyobb inflációs nyomást a viszonylag magas lakossági jövedelememelkedés sem, mert járulékcsökkentésekkel, vállalati adócsökkentésekkel sikerült mérsékelni a növekedés hatását, és a vállalatok nem kényszerültek áremelésre. Kifejtette: az infláció növekedhet 2,5 százalék körüli értékre, néha megugrik, például a tejáremelés, vagy a dohány jövedéki adójának emelése miatt, de amikor ezek kikerülnek a bázisból, akkor újra visszaesik a mutató. Hozzátette, hogy az idei év végére még csak 2 százalék körüli lesz az infláció. Hangsúlyozta: a 3 százalékos inflációs cél olyan egyensúlyi kamatszintet jelent, amely mellett egy állandó, stabil és fenntartható növekedés tapasztalható a gazdaságban. Pleschinger Gyula elmondta, hogy teljesen „egészségesnek” látják a magyar gazdaság szerkezetét, a külső finanszírozási képesség a régióban a legmagasabb, az államadósság csökken, és három-négy százalék közötti gazdasági növekedés várható. A növekedés három forrásának nevezte a lakossági fogyasztást, a beruházásokat és a nettó exportot. A lakosság esetében szerinte jól látszik, hogy a válság után a háztartások nagyon óvatosan kezdtek megtakarítani. A 2015-2016-os év fordulóján visszatért a bizalom, és a megtakarítási ráta lassan elkezdett csökkenni. Ugyanakkor a fogyasztási ráta állandósult, illetve kissé emelkedett. A lakossági bizalom megerősítéséhez hozzájárult a reál- és a nomináljövedelem erőteljes növekedése is – mutatott rá. A kiadott lakásépítési engedélyek száma alapján látható, hogy megugrott a lakásépítési kedv, ebben a csok-nak is nagy szerepe volt – emelte ki. Pleschinger Gyula szólt arról, hogy a lakossági hitelezés szintén megindult 2015-2016-tól, addig inkább csak törlesztettek a háztartások. Jelenleg évi 3 százalék körüli növekedéssel lehet számolni – tette hozzá. Hasonlóképpen növekedést tapasztaltak a vállalati szektorban. A növekedési hitelprogramnak és az azt követő piaci hitelezési programnak köszönhetően a kkv-hitelezés 5-10 százalékos sávban nőhet az elkövetkező időben, és ez hozzájárul a megcélzott gazdasági növekedéshez. A nagyvállalati hitelezés is „egészséges mértékben”, 4-5 százalékkal növekszik – fejtette ki. Hozzátette: ennek eredményeként a vállalati szektorban is nőnek a beruházások. 2016-ban elsősorban az európai uniós támogatások erőteljes visszaesése miatt a beruházások száma is csökkent, de az idén már szép lassan növekedő beruházási trend látható. Pleschinger Gyula szerint várhatóan a külpiacok is kedvezően alakulnak, a konszolidáció elindult az európai gazdaságokban. Ez azért is fontos, mert a magyar külkereskedelem mintegy 80 százaléka az európai uniós országokkal történik – mondta. Az ottani fejlődés várható következménye, hogy nő a magyar export és az exportpiaci részesedés is. Emlékeztetett arra, hogy a monetáris tanács keddi ülésén az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem. Ugyanakkor a testület jelezte, hogy kész a monetáris kondíciók további lazítására – tette hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.