A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Meghátráltak a befektetők
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a magyar tőzsde pénteken jobban teljesített, mint például a német börze tette. Amíg a DAX-index 2,5 százalékot esett, addig a BUX csak 1,5 százalékkal zárt alacsonyabban a csütörtöki értékénél.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az olajárak csökkenése ellenére a Mol szenvedte el a legkisebb veszteséget. A tőzsdék pénteki alacsony teljesítményét elsősorban a jövő heti eseményektől való félelem magyarázza. Ezek közül egyet idézett Miró József: jövő pénteken az Egyesült Államokban olyan pozíció zárás lesz, amely évente négyszer esedékes és jelentősek a nyitott pozíciók.
Senki sem volt a toppon
A Mol 50 forinttal, 0,36 százalékkal 13 700 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 2,04 százalékkal 5750 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,21 százalékkal 409 forintra gyengült, forgalma 809,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 116 forinttal, 2,14 százalékkal 5300 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1606,33 ponton zárt pénteken, ez 9,75 pontos, 0,60 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.