Sötét mód ikon
2026 június 13
Pénzügykutató szerint 150-200 milliárdos kiigazítás kell

Pénzügykutató szerint 150-200 milliárdos kiigazítás kell

A háztartások fogyasztása további egy százalékkal, a beruházások két százalékkal csökkennek ebben az évben, az infláció 3,0 százalékos lesz – áll a Pénzügykutató új prognózisában, amely éves átlagban 290 forintos euró árfolyammal számol. A gazdaság az év második felében indulhat növekedésnek, a bizonytalansági tényezők miatt a GDP mínusz 0,2 és plusz 0,6 százalék között alakulhat 2013-ban – magyarázta a Pénzügykutató főmunkatársa.

Petschnig Mária Zita felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett 3 százalék alatti államháztartási hiányt kétféle kockázat veszélyezteti: egyrészt makrogazdasági kockázat, amelynek összege 280 milliárd forint, és az adóbevételek elmaradásából fakadó 295 milliárdos megvalósíthatósági kockázat, ezért a 400 milliárd forint összegű tartalék befagyasztása mellett is 150 milliárdos kiigazításra van szükség, lehetőleg még az első negyedévben, mivel az első negyedévi GDP adat csak májusban jelenik meg.

A ciprusi események figyelmeztethetnek: Magyarország védtelen lehet a fertőző hatásokkal szemben mint a tartós árfolyamgyengülés, mivel Magyarország jelenleg IMF védőháló nélkül van – érvelt Neményi Judit, az intézet főmunkatársa. A monetáris tanács korábbi tagja szerint „bölcsességre utalna, ha az MNB monetáris tanácsa keddi ülésén nem változtatna az alapkamaton”. Az MNB valószínűleg nem veti be a nem konvencionális eszközöket a monetáris politikában – tette hozzá Várhegyi Éva tudományos főmunkatárs.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.