2024 március 28

Pályázatokkal bombázzák az NFÜ-t

Az NFÜ tájékoztatása szerint a 2013. március 21-én éjfélig postára adott pályázatokat még elbírálják.

A hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével című konstrukció célja a fiatalok foglalkoztatásának, munkatapasztalatuk megszerzésének elősegítése, a civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltatói kapacitások megerősítése.

A programozási időszak végéhez közeledve egyre nagyobb az érdeklődés az Új Széchenyi Terv pályázatai iránt, ami növeli az ország esélyeit a teljes támogatási keret sikeres lehívására – hangsúlyozza az NFÜ.

A fejlesztési ügynökség emlékeztet arra, hogy tavaly augusztusban az Európai Bizottság jóváhagyta az NFÜ által a pályázati rendszer egyszerűsítésére irányuló, az úgynevezett átalányköltség alapú elszámolást lehetővé tevő eljárásrendet. Ennek lényege, hogy a felmerülő közvetett költségeket az elszámolás során nem kell külön-külön számlával alátámasztani, a közvetlen költségek meghatározott mértékéig átalány alapon számolhatóak el.

A módszert elsőként a 2012. december 15-én megjelent és 2013. március 18-tól beadható, Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével című könnyített konstrukcióban vezették be.

Bár a pályázati kiírás alapján a projektek csak a konvergencia régióban valósíthatóak meg, a fővárosi és Pest megyei szervezetek is jogosultak pályázni konvergencia régióban lévő telephelyeiken megvalósítandó projekttel.

A Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP) korábban meghirdetett könnyített pályázatokhoz hasonlóan erre a felhívásra is nagyszámú projektötlet érkezett be. A végleges felhívás hivatalosan 2012 decembere óta volt elérhető az NFÜ honlapján, a komolyan érdeklődők tehát már 2012-ben felkészülhettek arra, hogy benyújtsák pályázataikat. Mindezek alapján mindenki számára egyenlő mennyiségű idő és információ állt rendelkezésre a pályázatok benyújtására – írja az NFÜ.