Sötét mód ikon
2026 július 03
Ötödével csökkent tavaly a forgalomba helyezett autók számaNémetországban

Ötödével csökkent tavaly a forgalomba helyezett autók számaNémetországban

A járműipari vállalatok szakmai képviseletének (VDA) pénteken közölt jelentése szerint 2020-ban nagyjából 2,92 millió személygépkocsit helyeztek forgalomba Németországban, 19 százalékkal kevesebbet mint az előző évben. Ebből tavaly decemberben 311 ezer 394 autó került forgalomba, ami 10 százalékkal múlta felül a 2019. decemberi adatot. Ebben szerepet játszott, hogy decemberben kettővel több munkanap volt az egy évvel korábbinál. Ráadásul az év végén lejárt az általános forgalmi adó kulcsainak csökkentése, így sokan előrehozták a vásárlást, hogy még olcsóbban meg tudják venni a kiszemelt autót. Hildegard Müller, a VDA elnöke kijelentette: várakozásaik szerint 2021-ben talpra áll a német autópiac, de nem valószínű, hogy a járvány előtti nagyon erős szintet eléri. 2019-ben tíz éve nem látott magas szintre emelkedett a Németországban forgalomba helyezett új személygépkocsik száma: 3,6 millió új autó került az utakra, 5 százalékkal több az előző évinél. Ezt megelőzően 2009-ben volt több a forgalomba helyezett személygépkocsik száma, 3,8 millió. A német autógyártók belföldi megrendelése tavaly decemberben 16 százalékkal, az egész évet tekintve pedig 17 százalékkal volt alacsonyabb mint 2019-ben. A külföldi kereslet ennél sokkal jobban alakult: decemberben nem változott, az év egészében pedig 11 százalékos volt a csökkenés. A német autóipar exportja decemberben stagnált, 219 ezer 400 autót szállítottak ki szerte a világba, nagyjából ugyanannyit mint egy évvel korábban. Az év egészét tekintve azonban 24 százalékkal, 2,6 millióra süllyedt a Németországból exportált személyautók száma. A németországi gyártósorokról decemberben 280 ezer 800 személyautó gördült le, 1 százalékkal több mint 2019 decemberében. Az egész évben azonban a német autóipar csak 3,5 millió személygépkocsit gyártott, ami az utóbbi 45 év legalacsonyabb száma, 25 százalékkal kevesebb a 2019-es 4,66 milliónál. https://www.vda.de/de/presse/Pressemeldungen/210108-Corona-Effekt–Austausch–lterer-Autos-stockt.ht

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.