A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Öt nagybank marad a magyar piacon
Nagy Márton szerint azok a bankok, amelyek elegendő tőkével és likviditással rendelkeznek, elcsábíthatják az ügyfeleket a riválisoktól, amikor 9-10 milliárd eurónyi hitelt kell majd forintosítani. Az MNB igazgatója szerint további bankok távozhatnak a magyar piacról, csupán öt nagybank maradhat, miután az MKB anyabankja kivonult.
Nagy Márton megismételte, hogy a bankoknak bruttó 1000 milliárd forint, nettó 700-800 milliárd forintjukba kerül majd a jóváírás. Hangsúlyozta: versenyre van szükség ahhoz, hogy megelőzzék a hitelek kamatának emelését az átváltás következtében. Az MNB igazgatója szerint a kormány által javasolt új törvénytervezetben (a fair bankokról) a lakossági forinthiteleknek 3 vagy 5 évre rögzített szinten, vagy a Buborhoz képest rögzített kamatfelárral kellene kamatozniuk.
A központi bank igazgatója kijelentette: ahhoz, hogy a rögzített kamatozású hitelek versenyképesek legyenek, a bankoknak jelzálogleveleket kellene kibocsátaniuk hosszú távú források biztosítása céljából. A piac bővülésével egyes hitelnyújtók jelzálogbankot alapíthatnak – tette hozzá. Nagy Márton közölte továbbá: a jövő hónapban elindul a „rossz bank”, amely könyv szerinti érték alatt vásárol fel nem teljesítő kereskedelmi ingatlanhiteleket, ami további veszteséget okozhat a bankszektornak.