
Összefog a GVH és az NKH
A GVH és az NKH közötti együttműködési kötelezettséget a vasúti törvény és a személyszállítási törvény szabályozza. A két hatóság több alkalommal támogatta sikeresen egymás munkáját az elmúlt időszakban, többek között egyes, a GVH által indított versenyfelügyeleti eljárásokban és a piacok elemzésében.
Segítik majd egymás munkáját
A most létrejött megállapodás célja, hogy a GVH és az NKH feladatainak ellátásakor hozzájáruljon a közlekedési piacok megbízható és átlátható működéséhez, illetve a tisztességes versenyen és a verseny hatékonyságának előmozdításán alapuló fejlődéséhez, valamint erősítse az egyes közlekedési és személyszállítási szolgáltatások iránti bizalmat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A megállapodás további célja, hogy a hatóságok vezetői konzultációk keretében is erősítsék együttműködésüket, valamint szakértői egyeztetéseken vitassák meg a közös jogalkalmazási, illetve szakmai és gyakorlati kérdéseket, és tájékoztassák egymást, ha a másik hatóság hatáskörét is érintő problémát azonosítanak, vagy ha álláspontjuk szerint a jogszabályok módosításának szükségessége vetődik fel.
Az alágazatokban is keresik a lehetőségeket
A GVH és az NKH szándéka, hogy szorosabb, egyenrangú partneri együttműködésük növelje hatékonyságukat a jogszabályokban meghatározott feladataik ellátásakor és a jogérvényesülésben, továbbá teremtse meg azon feltételeket, amelyek alapján a jogszabályokban előírt együttműködésen túl kölcsönösen segíthetik egymás tevékenységét, valamint előmozdíthatják egymás munkájának ismertségét és elismertségét.
A két szervezet a teljes körű piacfelügyeleti tevékenység ellátása érdekében folyamatosan és kölcsönösen vizsgálja az együttműködés jelen megállapodásban nem szabályozott lehetőségeit a légügyi, a vízi és a közúti közlekedési alágazati területeken is.
A GVH és az NKH együttműködésének részleteit a szervezetek közötti megállapodás rögzíti, amelynek teljes szövege a www.gvh.hu és a www.nkh.gov.hu oldalon olvasható.