Sötét mód ikon
2026 július 24
Örül, hogy túl van a héten a BÉT

Örül, hogy túl van a héten a BÉT

A részvénypiac múlt heti – január 18-22. közötti – forgalma 56,43 milliárd forint volt, szemben az előző heti 70,23 milliárd forinttal. A vezető részvények közül a legstabilabbnak a Mol bizonyult, mindössze 0,18 százalékkal gyengült a múlt héten, a legnagyobb, 4,50 százalékos esést pedig az OTP szenvedte el.

Gyenge volt a hétkezdés

Hétfőn az elmúlt hetek felülteljesítése miatt korrigált a piac és estek a magyar tőzsdén az árfolyamok. Eközben a főbb nyugat-európai tőzsdéken csak minimális elmozdulás volt, az amerikai tőzsde pedig – ünnep miatt – nem nyitott ki. A forgalom közelített a 11 milliárdhoz.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kedden a magyar piac a nyitás után gyorsan masszív pluszba került, az első tíz percben kialakult napi maximum után azonban zárásig folyamatosan esett a BUX, végül 0,15 százalékos emelkedéssel zárt. A forgalom 10 milliárd forintra esett vissza.

Szerdán az olajár esése „besötétítette” a budapesti kereskedést is, a magyar tőzsde – a nemzetközi vezető részvényindexekhez hasonlóan – erős mínuszban zárt. Az esés megközelítette a háromszáz pontot. A forgalom ekkor volt a heti csúcsán, 13,6 milliárd forinttal.

Fordult a kocka

Csütörtökön 150 pontot emelkedett a BUX, 12,3 milliárd forintos forgalomban. A nemzetközi piacokon is javult a hangulat, miután az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sejteni engedte, hogy újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket jelenthet be, emellett a kőolaj ára is stabilizálódott.

Pénteken az olajár további növekedése és az EKB kilátásba helyezett monetáris könnyítése emelte a tőzsdeindexet. A szakértők azonban arra figyelmeztettek: ez még nem tekinthető trendfordulónak, ahhoz még legalább további két nap emelkedés szükséges.

A forgalom a BÉT-en 9,5 milliárd forintot tett ki, a BUX csaknem 2 százalékot emelkedett.

Mindenhol esés

Az OTP 5818 forinton zárta a hetet, ez 274 forinttal, 4,50 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróáránál.

A Mol az előző pénteki záráshoz képest 25 forinttal, 0,18 százalékkal gyengült, 13 575 forintot ért pénteken.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,00 százalékkal, 396 forintra csökkent.

A Richter értéke 116 forinttal, 2,07 százalékkal esett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,37 százalékkal, 1648,78 pontra mérséklődött a múlt héten.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.