Sötét mód ikon
2026 június 30
Öröm a világ negyedik legnagyobbjánál

Öröm a világ negyedik legnagyobbjánál

A cég azt közölte, hogy a bevétele éves szinten 68,3 százalékkal, 45,24 milliárd jüanra (6,60 milliárd dollár, 1 jüan=40,75 forint) nőtt. Szakértők kisebb bevételre, 39,18 milliárd jüanra számítottak. A Xiaomi adózott eredménye 14,63 milliárd jüan lett a második negyedévben az idei első negyedévi 7,03 milliárd jüan veszteség után. A kínai cég eladásai okostelefonokból éves összevetésben 58,7 százalékkal, 30,5 milliárd jüanra nőttek, amit részben áremeléssel sikerült elérnie.

A Xiaomi bevételeinek mintegy 70 százaléka származik az okostelefonok eladásából, 20 százalék más termékek, mint például a televíziós készülékek értékesítéséből, és mintegy 10 százalék internetes szolgáltatásokból. A 2010-ben alapított Xiaomi júliusban vezette be részvényeit a hongkongi tőzsdére, ahol a cég árfolyama szerdán 1,6 százalékkal drágult.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.