A brit pénzügyi szolgáltató cégek tavaly decemberben három hónap után nyereségnövekedést jelentettek, javuló derűlátással, annak ellenére, hogy az üzletkötések volumene tovább esett – adta hírül a Xinhua Hírügynökség egy brit felmérésre hivatkozva.
A Brit Iparvállalatok Szövetsége (CBI) és a PwC által közösen végzett felmérés szerint az üzleti vállalkozások derűlátóbbak voltak az ágazatuk általános helyzetét illetően, mint három hónappal ezelőtt, miközben a hangulat tavaly március óta most emelkedik először. Az üzletkötések volumene azonban a második egymást követő negyedév során csökken, bár az előző felmérésben jelzettnél lassabb ütemben. A felmérésben részt vevő 94 vállalat közül 25 % érzékelte az üzletkötések volumenének emelkedését, 30 % pedig esésről számolt be.
Matthew Fell, a CBI versenypiacokért felelős igazgatója a következőket nyilatkozta: „A vállalatoknak ebben a negyedévben sikerült növelni a nyereségüket, bár az üzletkötések volumene egy kissé csökkent. „Bátorító jelnek látjuk azt, hogy a cégek derűlátóbbak a saját üzleti helyzetüket illetően, mint a legutóbbi negyedévben és arra számítanak, hogy az elkövetkező három hónap során az üzleti volumenek erőteljesen újra emelkedni fognak. „Egyre nagyobb az aggodalom azonban a munkaerőhiány miatt, ami valószínűleg korlátozza az üzletmenetet és a befektetéseket a következő év során, továbbá a finanszírozás forrásainak előteremtése számára is kihívást jelent. Az egyes ágazatokban a befektetési-alapkezelők körében már az egymást követő negyedik negyedév folyamán nőtt a derűlátás, amint az üzletkötések volumene és a jövedelmek ismét nőni kezdtek. A foglalkoztatottak számai is folyamatosan nőtt az elmúlt három negyedév során.
Robert Mellor, PwC-nél a fedezeti alapokkal kapcsolatos gyakorlatok irányítója, a következőket mondta: „A befektetési igazgatók figyelemre méltó mértékben maradnak derűlátóak. A tengerentúli üzleti tevékenység növekszik, de azt még nem tudni, hogy az előre jelzett kiskereskedelmi növekedés megvalósul-e. „A jelenlegi, bizonytalan gazdasági környezetben, de a viszonylag stabil pénzpiacokon érdekes lesz megfigyelni, hogy a kiskereskedelmi értékesítések képesek javítani a 2012-es év kiábrándító számadatain. 2013 első negyedéve ebből a szempontból döntő fontosságú lesz, ha az ágazat igazolni akarja azt az erőteljes derűlátást, amely tavaly egész évben jellemző volt rá,” nyilatkozta Mellor.
A felmérés válaszadóinak többsége (91 %) azonban úgy vélte, hogy a szabályozási bizonytalanság rendkívül nagy, és ezt a növekedés akadályának érzékelik, amit meglepő, és a felmérések több mint 20 éves történetében a legmagasabb arányú egybehangzó válasznak tekintenek. Az ágazat a bizonytalanság különösen magas szintjével kénytelen szembenézni az új szabályozások hatásai miatt. Az alternatív befektetési alapkezelők irányelve (AIFMD) frusztráló mértékben továbbra is homályos, a cégek arra várnak, hogy az RDR (a kiskereskedelem teljesítményéről szóló jelentés) reformjai hogyan hatnak ki a saját üzleti vállalkozásaikra, és emellett az ágazat egy sor új kezdeményezéssel néz szembe, mint pl. az EU „árnyék bankolással” kapcsolatos javaslatai.