Sötét mód ikon
2026 június 13
Obama legfurcsább ajándékai

Obama legfurcsább ajándékai

390 dolláros limit

A szövetségi törvény értelmében Amerikában az állami alkalmazottaknak tilos a 390 dollárnál többet érő ajándékokat megtartaniuk. A törvényt persze elsősorban az elnököt és minisztereit megkenni kívánó külföldi kormányok ellen hozták. Az 1978-ban még 100 dollár volt a limit, ezt igazítják ki minden évben az aktuális inflációval.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Tehát például, ha Obamáék meg is akarták volna tartani azt a 42 ezer dollár (kb. 12 millió forint) értékű, beduint tevéivel ábrázoló szobrot, amit a kuvaiti emírtől kaptak, nem tehették.

Az ajándékozással viszont képtelenek leállni a külföldi kormányok, és az épp aktuális megajándékozottnak el is kell fogadnia az ajándékot az átadás pillanatában, hogy aztán később átadja a megfelelő hatóságoknak, akik archiválják. Az elnöknek és családjának szánt ajándékok a Nemzeti Archívumba kerülnek, az elnöki könyvtárba, az élelmiszereket és egyéb romlandó dolgokat pedig a titkosszolgálat kidobja.

A 2015-ben archivált külföldi ajándékokat nemrég hozták nyilvánosságra, a Quartz-on megjelent lista pedig igazi kincsesbánya.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Képek, könyvek, apróságok

A meglepik egy nagy csoportját az akkori elnök Obamáról készült képek és műtárgyak alkotják, de van olyan porcelántányér is, amelyre az elnöki család kutyái vannak kézzel ráfestve; ezt a japán miniszterelnök felesége ajándékozta Michelle Obamának.

A brit trónörökös Károly herceg és felesége Kamilla viszont másfajta meglepetéssel készültek: ők a saját közös képük egy dedikált változatát adták az amerikai elnöknek.

Egy másik nagyobb csoport a könyveké. Ha már végképp nincs semmi ötletünk, mi is szoktunk könyveket ajándékozni, de úgy tűnik ez igaz a politikai vezetőkre is. Obama nyolc ilyen ajéndékot is kapott 2015-ben, Erdogan például a saját könyvét adta neki, melynek A Vision of Global Peace (Egy látomás a világbékéről) a címe, míg Kambodzsa amerikai nagykövetétől a Cambodia’s Birds (Kambodzsa madarai) című könyvet kapta az amerikai elnök.

A praktikus ajándékok

Van, aki úgy gondolja, csak olyan ajándéknak van lényege, amit az ajándékozott használni is fog. Ezen a vonalon indult el Vilmos Sándor holland király, aki Michelle Obamának egy egyénre szabott biciklit adott csengővel együtt, vagy az irakiak, akik Barack Obamának egy golyóstollat, egy ezüst zsebórát és egy pendrive-ot ajándékoztak. II. Abdullah jordán királytól pedig John Boehner, az USA Képvislőházának elnöke egész egyszerűen kapott egy grillsütőt.

Szintén elég praktikus enni és innivalókat ajándékozni, gondolhatta Benigno Aquino a Fülöp-szigetek akkori elnöke, miközben átadott Obamának 15 üvegnyi töményt, egy adag banán chipset és néhány csokiba mártott mangót.

A „kösz, szuper, tényleg” kategória

Egészen furcsa dolgokat is kap néha az ember, de Obama azt is fapofával kellett állja, amikor Angela Merkeltől egy kosárlabdázó férfiakat ábrázoló akvarellt kapott, vagy Horst Seehofer bajor miniszterelnöktől egy 50 centis faszobrot, ami egy mezítlábas férfit ábrázolt bottal és piros táskával. Hasonlóan szuper dologgal lepte meg Obamát David Cameron, akkori brit miniszterelnök: ő egy Stonhenge-t ábrázoló rézkarcot adott át az amerikai elnöknek.

Az én személyes kedvencem viszont a katari emír ajándéka, ami egy kb. 20 centis mechanikus madár, amelyik minden órában csipog, forog, verdes a szárnyaival, viszont cserébe 110 ezer dollárt (kb. 32 millió forint) ér.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.