2024 április 17

Nyugtalanok a befektetők Európában

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,05 százalékos napi csökkenéssel 1319,03 ponton zárt, 0,20 százalékkal az év végi értéke fölött.

Megint rossz hír lett a jó hír

Délután fokozta az aggodalmakat egy magánintézet statisztikája az amerikai foglalkoztatás vártnál nagyobb decemberi növekedéséről. A részvényárak estek, a legmegbízhatóbb állampapírok hozama nőtt tengeren innen és túl, a dollár erősödött, mert a befektetők attól tartanak, hogy az adat az amerikai jegybankrendszert (Fed) a mennyiségi enyhítés szűkítésére ösztönzi.

A nyugat-európai befektetőket nyugtalanították a friss helyi számok is: az euróövezetben novemberben nem enyhült a munkanélküliség, viszont a vártnál is jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom. Ez ellensúlyozta a keddi adatot az infláció csökkenéséről, amely reményeket keltett az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki pénzügy-politikai értekezlete előtt. Most azonban ismét inkább azt várják az elemzők, hogy a bank nem tesz semmilyen új élénkítő intézkedést.

Erre figyelnek holnap a piacok

Csütörtökön az Európai Bizottság közli legújabb gazdasági hangulatfelméréseit, adatok jelennek meg a novemberi német ipari termelésről, kamatértekezletet tart az EKB és a Bank of England, az Egyesült Államokból pedig a múlt heti munkanélkülisegély-igénylések statisztikáját közlik.

Jórészt estek az indexek

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 33,67 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel 6721,78 ponton zárt, 0,40 százalékkal alacsonyabban, mint az óév végén.

A frankfurti DAX-30 8,36 pontos, 0,09 százalékos mínusszal 9497,84 ponton végzett, 0,57 százalékkal az év végi értéke alatt.

Párizsban a CAC-40 1,72 ponttal, 0,04 százalékkal 4260,96 pontra gyengült, 0,81 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 0,17 százalékkal csökkent, a madridi IBEX-35 0,74 százalékkal nőtt, az athéni ASE tőzsdemutató 3,34 százalékot emelkedett.

Csúnya napja volt a Telekomnak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,84 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 18 681,50 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varsóban a WIG20 0,59 százalékkal 2363,38 pontra nőtt, de a Mol 0,99 százalékkal 201,00 zlotyra esett.

Vegyes mozgás Amerikában

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,42 százalékkal volt az előző záró alatt, de az S&P 500-as 0,01 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,40 százalékkal meghaladta azt.

Nincs egyértelmű trend az árupiacokon

Az euró, már 1,36 dollár alatt, 0,21 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,24 frank alatt, 0,13 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj este hordónként (159 liter) 107,55 dollár volt, 20 centes napi áremelkedéssel. A gázolaj tonnánként 2,50 dollárral 911,50 dollárra drágult, közben a normál benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0093 dollárral 2,6693 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1222,70 dollár volt a kedd esti 1226,55 dollár után azonnali szállításra Londonban.