Sötét mód ikon
2026 június 13
Nyolcvanmilliárddal gazdagodtak a kkv-k

Nyolcvanmilliárddal gazdagodtak a kkv-k

Hitelről született megállapodás

Az erről szóló megállapodást pénteken Budapesten írták alá. Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója az aláírás után elmondta: az alap elkötelezetten támogatja a kkv-kat, most az eddigi legjelentősebb megállapodást írta alá Magyarországon a Garantiqával, ezzel a szerződéssel 3500 magyarországi kis- és középvállalkozás kaphat a munkahelyteremtés és a növekedés ösztönzéséhez garanciatámogatást.

Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a zrt. garanciaállománya tavaly 21 százalékkal, 443 milliárd forintra nőtt, a garanciakonstrukciók segítségével pedig 540 milliárd forint hitelhez jutottak a vállalkozások az elmúlt évben.

A cég vezetése arra számít, hogy az idén is több mint 20 százalékkal növekedhet a társaság garanciaállománya, köszönhetően többek közt a most kötött együttműködési megállapodásnak, ezzel a kkv-knak kihelyezett hitelportfólió 650 milliárd forintra emelkedhet – hangsúlyozta a vezérigazgató.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Búza Éva kiemelte: ez a konstrukció nem számít állami támogatásnak, hiszen az Európai Bizottság azon célját szolgálja, hogy erősítse az unió kis- és középvállalkozói szektorát, emiatt ezt a támogatást olyan cégek is megkaphatják, amelyek már kimerítették az állami támogatási keretüket.

További opciók

Emellett a szerződéssel igényelhető a hitelgarancia olyan területeken is, amelyek eddig csak korlátozott támogatásban részesülhettek, ilyen célterületek lehetnek a mezőgazdasági cégek és a megállapodás megnyitotta a garanciatámogatás lehetőségét az exportfinanszírozásban is – fűzte hozzá. Búza Éva rámutatott: a COSME programban a garanciát magasabb összegű hitel mellé is igénybe lehet venni, a kezességvállalás egyedi felső határa 920 millió forint.

A konstrukcióval a kezdő vállalkozásoknak is ajánl kezességi terméket a programban a Garantiqa – mutatott rá Búza Éva. A garanciavállalás mértéke a legtöbb COSME-terméknél 85 százalékos, de van olyan konstrukció is, ahol 90 százalékos a kezesség nagysága.

Zupkó Gábor, az Európai Unió magyarországi képviseletének vezetője elmondta: az európai beruházásélénkítő Juncker-tervnek köszönhetően Európában mostanáig 233 milliárd eurónyi hitellel és támogatással tudtak segíteni 450 ezer kkv-nek és 270 nagyprojektnek. Magyarországon a Garantiqával kötött megállapodás az ötödik, ugyanakkor a legnagyobb keretösszegű szerződés a COSME révén 7 ezer hazai kkv vehet igénybe uniós támogatás révén kedvezményes hitel- és garanciaterméket.

Egészséges garanciavállalás

Búza Éva kiemelte: az idén 25 éves Garantiqa az alapítása óta 400 ezer ügyletben mintegy 5000 milliárd forint hitelügylethez nyújtott garanciatámogatást. Ez az jelenti, hogy minden hetedik kkv-hitelt segítette valamilyen garancia – tette hozzá a vezérigazgató. Pier Luigi Gilibert, az EBA vezérigazgatója kérdésre elmondta: a COSME-program termékeivel a kockázatosabb vállalkozások, illetve startup-cégek finanszírozását is elő kell segíteni. Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója kiemelte: az MFB-csoporton belül munkacsoport vizsgálja, milyen legyen az egészséges kockázatvállalás szintje a garanciatermékek esetében.

A kisebb, banki termékekkel nem, vagy nehezebben támogatható mikro- és kis cégek számára az MFB dolgozik azon, hogy a korábbiakban sikeres mikrohitel programot újraindítsa – jelezte.

Az MFB elnök-vezérigazgatója rámutatott: az MFB részt vesz az EU kkv-beruházási platformjának kidolgozásában, ahol a hitel- és garanciatermékek mellett tőkejuttatást is kaphatnak a vállalkozások.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.