A vagyona alapján a harmadik legnagyobb holland bank adózott eredménye 402 millió euró lett, meghaladta az egy évvel korábbi 337 millió eurót. Gerrit Zalm, az ABN Amro vezérigazgatója pénteken ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nő a hazai rossz hitelek aránya, miután Hollandia már egy éve recesszióban van. A bankvezető azt mondta, hogy a legrosszabb helyzetben a kisvállalkozások vannak.
A holland állam 2008-ban vonta állami ellenőrzés alá az ABN Amrót. Erre azután került sor, hogy a belga-holland Fortis bank és biztosító egy konzorcium tagjaként előzőleg, 2008 őszén részt vett az ABN Amro bank szétdarabolásában és megvásárlásában. A Fortis azonban túlvállalta magát és válságba került, ezért előbb államosították, majd eladták. A holland pénzügyminiszter szerdán jelentette be, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák az ABN Amro újraprivatizálásának a tervét.