Sötét mód ikon
2026 június 13
Nemet mondtak Montinak

Nemet mondtak Montinak

Napolitano szavai meghökkentették az egész olasz politikát, bal- és jobbközépet és centrumerőket egyaránt – írta az olasz sajtó.

A köztársasági elnök nem tett mást, mint kategorikusan kizárta, hogy a jelenlegi római szakértői kormány vezetője a helyén maradjon a néhány hónap múlva esedékes parlamenti választások után is.

Montit egyik párt sem jelölheti saját miniszterelnök-jelöltjeként, mivel Monti örökös szenátor és az alkotmány értelmében örökös szenátor nem indulhat választáson – hangoztatta Napolitano. Az államfő hozzátette: ez nem zárja ki, hogy Montitól a választások után akármelyik párt „véleményt, együttműködést vagy elkötelezettséget kérjen”.

A lapok szerint Napolitano így zárta le azt a vitát, amely Monti választások utáni szerepét övezi és megakadályozta, hogy a pártok Montit „a zakójánál fogva ide-oda rángassák”.

Eddig a baloldali Demokrata Párt (PD), a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és a centrumpártok is kivétel nélkül a Montival való folytatást ismételték kampányjelszóként.

A sajtó szerint Napolitano nem tett mást mint előkészítette Monti számára a májusban megüresedő köztársasági elnöki széket. Ezzel a kormánypalotába ismét pártpolitikus kerülne anélkül, hogy Olaszországnak meg kellene válnia az Európai Unió és a nemzetközi piac bizalmát garantáló Montitól – vélték az újságok.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.