Sötét mód ikon
2026 június 10
Nem tudja sokáig tartani európai végvárát a Volkswagen

Nem tudja sokáig tartani európai végvárát a Volkswagen

A Volkswagen „komoly próbatétel” előtt áll – írta a konszern vezérigazgatója az Automobilwoche birtokába jutott bizalmas belső körlevélben. „Az autóipar két táborra szakadt: az erősekre és a gyengékre. Mindkét tábor kihívást jelent számunkra. A gyengék azért, mert kétségbeesésükben árharcba akarnak vonni bennünket, az erősek pedig azért, mert elsőszámú ellenfelüknek tekintenek bennünket és minden téren a nyomunkban lesznek” – fogalmazott a konszern elnöke.

Martin Winterkorn írásában nem lát esélyt gyors javulásra Európa számos krízisövezetében. A Volkswagen pedig Európában adja el autóinak egy harmadát. „Bevételünk nagy része most is, mint mindig Európából származik, de egyre nehezebben tudjuk majd tartani ezt a végvárat.”

Az euróövezeti adósságszolgálati válság az európai autóeladásokat 2012-ben hét éves mélypontra szorította vissza, az új autó eladások 8,2 százalékkal csökkentek. A Volkswagen még a visszaesésből is jól jött ki, eladásai csak 1,6 százalékkal csökkentek. Világszerte azonban a Volkswagen, elsősorban az észak-amerikai és kínai piacnak köszönhetően eladási rekordot ért el tavaly.

Martin Winterkorn belső körlevelében megerősítette, hogy a konszern milliárdos invesztíciókra készül. A beruházásoknak köszönhetően nem csak az alapmodellek sorsa biztosított, de elegendő mozgástér is marad újabb modellek fejlesztéséhez is – derül ki az Automobilwoche birtokába jutott körlevélből.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.