Sötét mód ikon
2026 június 14
Nem törődnek a biztonsággal a munkáltatók?

Nem törődnek a biztonsággal a munkáltatók?

A legtöbb intézkedést a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt hozták a felügyelők, ami azt jelentheti, hogy a munkáltatók nem fordítanak kellő figyelmet a munkavédelmi ismeretek átadására.

A munkavédelmi felügyelők az ellenőrzések során több mint 93 ezer munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és a dolgozók 62,4 százalékát érintően tapasztaltak szabálytalanságokat. Ez az arány 1,7 százalékponttal kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában.

A munkavállalók közül csaknem 21 300-at érintett súlyos szabálytalanság, ami 36,6 százalékos aránynak felel meg, és gyakorlatilag megegyezik a 2013. első negyedévi aránnyal.

A munkavédelmi ellenőrzések számában nagyobb arányt képviseltek az olyan ágazatok alá tartozó munkáltatók – mezőgazdaság, feldolgozóipar, gépipar, építőipar, kereskedelem, – ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakori. A jelentésből kiderül, hogy az állampolgárok nagy számban tettek bejelentést, az egészséget és biztonságot veszélyeztető körülmények miatt; a látogatások 8,3 százaléka irányult közérdekű bejelentés vizsgálatára.

A második legtöbb intézkedést, a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegésével kapcsolatos hiányosságok miatt tették a felügyelők. Ezután az elsősegélynyújtás megszervezésének, elsősegélyhelyek kialakításának, felszerelésének, jelölésének szabályai megszegésével kapcsolatban intézkedtek a legtöbbet. Utóbbi az összes munkavédelmi intézkedés 8,39 százaléka, és ez a magas arány azt jelenti, hogy a munkáltatók nincsenek tisztában az elsősegélynyújtással kapcsolatos követelményekkel – hangsúlyozza az NMH.

Az első negyedévben a szankcionálás során 153 esetben munkavédelmi, 41 esetben pedig eljárási bírságot alkalmaztak a felügyelők, 53 millió, és 2,5 millió forint összegben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.