Sötét mód ikon
2026 július 26
Nem sok jóra számítanak a németek

Nem sok jóra számítanak a németek

A DIHK (Deutsche Industrie- und Handelskammertag) külgazdasági igazgatója Volker Treier a szövetségi statisztikai hivatal pénteken publikált júniusi áruforgalmi mérlegét kommentálva elmondta: „a jelenlegi konfliktusokkal terhelt világgazdasági környezetben már azt is sikernek könyvelhetjük el, ha az exportban sikerül pozitív nullával, a pénzügyi válság óta a legrosszabb eredménnyel zárni az évet”. A DHIK eddig a német áruexport 1,2 százalékos idei növekedésével számolt. Júniusban Németország áruexportja naptári és szezonális kiigazítással az előző havihoz képest 0,1 százalékkal 106,1 milliárd euróra csökkent és 8,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi mögött a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken kiadott jelentése szerint.

Az export csökkenése megrendítette a német termelővállalatok működési stabilitását Volker Treier szerint. „Az egyre erősödő protekcionizmus és az érezhetően gyengülő világgazdasági konjunktúra közvetlenül hátrányos hatást fejt ki az exportorientált német gazdaságra” – fogalmazott. Hozzátette: az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, illetve a Brexit körül zajló vég nélküli huzavona világszerte elbizonytalanította a befektetői környezetet, ami különösen a tőkejavakat termelő német vállalatok üzleti kilátásait árnyékolja be.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.