
Nem sodródott az árral a Richter
A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Richter erősödött a pénteki záráshoz képest.
Fogytak a gyógyszerpapírok
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, a BUX a nemzetközi hangulatnak megfelelően enyhe mínuszban zárt, közepes forgalom mellett.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A nap nyertese a Richter, amely 1,76 százalékkal erősödött, a többi papír kereskedése megfelelt a nemzetközi hangulatnak. A magyar gyógyszerpapírt a nagyobb amerikai piaci lehetőségek miatt próbálják a befektetők felülsúlyozni – tette hozzá.
Az üzletkötő kiemelte továbbá, hogy az olajár újabb mélypontra került, már alacsonyabban jegyzik a 2008 decemberi szintnél.
Gyengélkedett a többi Blue chip
A Mol árfolyama 350 forinttal, 2,51 százalékkal 13 600 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 22 forinttal, 0,37 százalékkal 5875 forintra esett, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 405 forintot ért, forgalma 481,9 millió forint volt.
A Richter-papírok 101 forinttal, 1,76 százalékkal 5840 forintra erősödtek, forgalmuk 4,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1643,28 ponton zárt hétfőn, ez 2,91 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.