Sötét mód ikon
2026 július 03
Nem lesz szükség a jövőben az óraleolvasókra

Nem lesz szükség a jövőben az óraleolvasókra

villanyóra 130125A cég közleménye szerint a kutatás-fejlesztési (k+f) projekt célja egy olyan megoldás létrehozása, amelynek segítségével a mérőóra-állás bejelentése teljes mértékben automatizálttá válik. Ezt egy telefonos beszédvezérelt kommunikációs rendszer kifejlesztésével kívánják elérni.

A tervek szerint egy beszédfelismerő modul fogadja és dolgozza majd fel a fogyasztó által bediktált adatokat, majd ellenőrzi annak helyességét, és rögzíti az adatokat. A technológia emberierőforrás-takarékos, gyors és pontos munkavégzést tesz lehetővé. Előnye, hogy párhuzamosan, korlátlan számban képes fogadni és rögzíteni a fogyasztói mérőóra-állásra vonatkozó bejelentéseket.

A Nextent közleménye szerint 2014-ben tervezik a rendszer piaci bevezetését, jelenleg több közüzemi szolgáltatóval tárgyalnak.

Folyamatosan nézik majd az ügyfelek adatait

A technológia más területen is használható, minden olyan szolgáltatónál, amelyiknek az ügyfelek adatairól folyamatos információra van szüksége. A megoldással a cég a nemzetközi piacon is meg szeretne jelenni. A k+f projekt a cég miskolci térségben található innovációs központjában valósul meg, a Nextent az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter egyik tagja.

A Nextent Informatika Zrt. több mint 50 dolgozót foglalkoztat, árbevétele a cégadatok szerint 2011-ben meghaladta az 1,4 milliárd forintot, míg 2012-ben 579,6 millió forint volt. A cég tájékoztatása szerint a 2011-es kiugróan magas árbevételnek számít, az egyetlen fővállalkozói projektnek köszönhető. A Nextent szerint az árbevétele 2013-ban az előzetes adatok alapján meghaladta a 2012-est.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.