Sötét mód ikon
2026 június 13
Nem fizethet osztalékot a CEZ

Nem fizethet osztalékot a CEZ

A temelíni beruházás miatt az energetikai óriás folytatni kívánja a már elindított kiadáscsökkentő, takarékossági programokat is. A tavalyi nyereségből osztalékként a CEZ 21,5 milliárd koronát (251 milliárd forint) fizetett ki tulajdonosainak. A többségi tulajdonos, a cseh állam ebből mintegy 15 milliárdot kapott.

Cyrani leszögezte: ha a CEZ valóban nekifog a temelíni atomerőmű költséges bővítésének, nagyon oda kell majd figyelnie a kiadásaira és beruházásaira, s a legnagyobb valószínűséggel szükség lesz az osztalékpolitika revíziójára is. Arról egyelőre nincs pontos elképzelés, hogy az osztalék fizetését egy időre leállítanák, vagy csak csökkentenék. „A Temelín bővítése iránt érdeklődő társaságokkal most tárgyalunk a fizetési kötelezettségek pontos tervéről. Amint a fizetési napló véglegesítve lesz, képet kapunk arról, hogyan kell biztosítanunk a pénzeket. Osztalékpolitikánkat ennek alapján fogjuk módosítani” – jelentette ki Cyrani az interjúban.

Az eredeti tervek szerint a CEZ idén ősszel akart dönteni a temelíni atomerőmű bővítéséről, de a döntést egy évvel elhalasztották. A korábbi bejelentés szerint a CEZ megvárja, amíg végleges formát ölt az állami energetikai koncepció és döntés születik az atomerőmű új energiablokkjaiban előállított áram áráról. Szakértői számítások szerint a két új energiablokk felépítésének költségei mintegy 200-300 milliárd koronát igényelnének. A temelíni atomerőmű kibővítésére kiírt pályázat utolsó szakaszában van, s a cseheknek az amerikai-japán Westinghouse társaság, valamint a cseh-orosz MIR 1200 konzorcium között kell dönteniük. A két új energiablokkot 2025-ben kellene üzembe helyezni.

A CEZ a legnagyobb cseh energetikai cég, tavalyi adózott nyeresége 40,2 milliárd koronát tett ki, ami másfél százalékkal kevesebb, mint 2011-ben. A CEZ részvényeinek mintegy 70 százaléka a cseh állam tulajdonában van. A CEZ-nek 7 százalékos részvénycsomagja van a Mol Nyrt.-ben. Egyelőre nem tudni, hogy a küszöbön álló temelíni óriás-beruházás milyen hatással lesz erre a részvénycsomagra.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.