Sötét mód ikon
2026 július 23
Nem csitul a román kormányválság

Nem csitul a román kormányválság

Sürgős megoldás kell

„Erre volt a legkevésbé szükségünk. Minden kommunikációs csatornán arra kértem a PSD-t, hogy sürgősen zárja le ezt a válságot. Nyitottságot tapasztaltam a világban, láthatták, az Egyesült Államokban nagyon jól fogadtak, nyitottak velünk szemben Európában, már csak egy stabil kormányra van szükségünk” – állapította meg Klaus Iohannis Nagyszebenben.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

Arra az újságírói kérdésre, hogy miképp kellene kilábalnia a kormánypártnak a válságból, azt mondta, nem akarja a szociáldemokratákat leckéztetni, az ő dolguk, hogyan járnak el. „A PSD nagy párt, és remélem, hogy nagyon gyorsan meg tudja oldani a problémáit” – mondta Iohannis.

Külföldi vendéggel

A román elnök Xavier Bettel luxemburgi kormányfőt látta vendégül az erdélyi városban, amelynek 2014-ig polgármestere volt. A találkozót abból az alkalomból tartották, hogy tíz év telt el, amióta 2007-ben Luxembourg Nagyszebennel osztotta meg az Európa kulturális fővárosa címet, példátlan városfejlesztési lehetőséghez és azóta is kiemelkedően magas idegenforgalomhoz segítve a szász történelmi hagyományokat ápoló várost.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A luxemburgi miniszterelnök romániai látogatása alkalmával találkozott a szociálliberális koalíció politikai támogatásától a napokban megfosztott Sorin Grindeanu kormányfővel. Közös sajtóértekezletükön Xavier Bettel úgy vélekedett: politikai válságok mindenütt előfordulnak, az a fontos, hogy Románia mielőbb visszanyerje stabilitását és működőképesek maradjanak azon intézményei, amelyekre az európai partnerszervezetek támaszkodhatnak.

Így alakult ki a válság

Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a koalíciós pártok a kormányprogram végrehajtásának késedelmére hivatkozva szerdán megvonták bizalmukat Sorin Grindeanu kabinetjétől, a bűnbak szerepet elutasító miniszterelnök azonban nem hajlandó lemondani. A szociálliberális koalíció szerdán készül bizalmatlansági indítványt megszavazni a parlamentben saját volt kormánya ellen, hogy eltávolítsa Grindeanut a miniszterelnöki tisztségből.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.