A kínai deviza árfolyamát, a központi reformoknak köszönhetően, egyre kevésbé a kínai gazdaságpolitikusok határozzák meg, hanem mindinkább a piac.
Így egyre inkább az árfolyamváltozások lesznek a jellemzőek, s nem a mesterségesen stabilan tartott érték – írta a SAFE. Az árfolyam-mechanizmus továbbra sem teljesen szabad: a szabályozás a napi középárfolyamhoz képest egy százalékos kilengést tesz lehetővé.
Az elmúlt év során az amerikai fizetőeszközzel szemben három százalékot erősödő kínai valuta február 18-a óta, egyetlen kivétellel, minden egyes kereskedési napon gyengült a dollárhoz viszonyítva. Ennek hátterében a szakemberek egy része a kínai központi bankot (PBoC) sejti.
Ezen vélemények szerint a PBoC a napi középárfolyam egyre lejjebb vitelével és dollárvásárlással is segíti a gyengülést, amellyel a további, nagyobb kilengést lehetővé tévő reformok előtt kövezi ki az utat. A kínai sajtóban megszellőztetett, egyelőre nem hivatalos tervek szerint a jüan ingadozási sávját az idén a középárfolyamhoz képest egyről két százalékra emelik.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]