A Napi Gazdaság szerint, a magyar áramtőzsde szempontjából beváltotta a reményeket a cseh-szlovák-magyar árampiacok összekapcsolása, a HUPX Zrt. által üzemeltetett börzén a magyarországi áramfogyasztás több mint egyharmada, összesen 13,7 terawattóra fordult meg tavaly, a 2010. júliusi indulás óta összesen 19,2 terawattóra árammal kereskedtek – tudta meg a lap a társaságtól. A piacok összekapcsolásával csökkentek a HUPX-árak, illetve volatilitásuk is mérséklődött. Az indulás után, azaz szeptember 12-e és az év vége között a HUPX-zsinórár 45,65 euró volt, ami a megelőző év azonos időszakához képest több mint 25 százalékos mérséklődés.
A forgalomra is jótékony hatással volt az integráció, a legmagasabb napi kereskedett mennyiség – a december 12-i szállítási napon – közel 34,5 ezer megawattóra volt, ami több mint kétszerese az összekapcsolás első éles napján a börzén megforduló forgalomnak. Idén a cseh-szlovák-magyar integrációba újabb országok csatlakozhatnak, a hosszú távú piacokon pedig bevezeti a heti termékeket a börze üzemeltetője. A társaság a tavalyinál magasabb összforgalomra számít 2013-ban.