2024 április 13

Ne forgalmazzák a mérgező cseh italokat

Az élelmiszerbiztonsági hatóság felhívja a cseh hatóság exportot tiltó határozatában foglalt szeszes italok forgalmazóit, hogy – az adott tétel megfelelősségének bizonyításáig – a termékeket a forgalomból vonják ki.

A Nébih emlékeztet: a cseh élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság megtiltotta a Csehországban előállított 20 térfogat-százalékú vagy azt meghaladó szeszes italok forgalmazását, valamint exportját.

Erre tekintettel a Nébih felhívja valamennyi szeszesitalt forgalmazó cég figyelmét arra, hogy a cseh hatóság forgalmazást tiltó listáját folyamatosan kövesse nyomon. Az abban szereplő termékeket felelős forgalmazóként vonja ki a forgalomból.

A hatóság ismételten kéri a forgalmazókat és a fogyasztókat is, ha gyanús terméket észlelnek, jelentsék az a Nébihnek, a hivatal zöldszámán, a 06-80-263-244-es telefon számon. A Nébih felhívja a fogyasztók figyelmét is arra, hogy kellő körültekintéssel kizárólag legális forrásból, megbízható helyről származó termékeket fogyasszanak – olvasható a közleményben.