Sötét mód ikon
2026 június 10
Napolitano igent mondott

Napolitano igent mondott

Egyelőre nem világos, hogy Napolitano mennyi időre vállalta ismét az államfői szerepet. „Kötelességemnek érzem, hogy rendelkezésre álljak… Nem vonhatom ki magam a nemzeti iránti felelősségvállalás alól, abban bízom, hogy ez kollektív felelősséget is eredményez (majd)” – hangoztatta Napolitano. Hozzátette, hogy a pártokkal való egyeztetésen semmilyen más téma nem merült fel. Napolitano így cáfolta azokat a sajtóértesüléseket miszerint maradása feltételeként a minél gyorsabb kormányalakítást szabta meg a pártoknak.

Az elnököt a parlamenti pártok többsége kérte maradásra szombaton az államfőválasztás ötödszörre is sikertelen szavazási köre után. A balközép Demokrata Párt (PD), a jobbközép Szabadság Népe (PdL), a Mario Monti vezette centrum és az Északi Liga is Napolitano mandátumának meghosszabbítását tartotta az egyetlen megoldásnak a kudarcba fulladt elnökválasztásra. A csütörtök óta tartó államfőválasztáson először Franco Marini, majd Romano Prodi jelölése lett eredménytelen, és a pártok nem tudtak újabb jelöltben megállapodni.

Napolitano mandátumának meghosszabbításáról a római parlament szombat délután szavaz. Ez az első alkalom, hogy egy olasz köztársasági elnök hét év megbízatás után tisztségében marad. A 88 éves Napolitanónak május 15-én kellett volna távoznia. A februári parlamenti választások után Napolitano még visszautasította azt a lehetőséget, hogy a helyén maradjon. Napolitano maradását egyedül az 5 Csillag Mozgalom (M5S) és a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) nem támogatja. Roberta Lombardi, az M5S képviselőházi frakcióvezetője szerint Napolitano második mandátuma annak a bizonyítéka, hogy „az olasz pártoknak nincs bátorságuk a változtatásra”. Napolitano a parlamenti szavazáson az M5S jelöltjével, Stefano Rodota alkotmányjogásszal versenyez. Elemzők szerint kétséges, hogy Napolitano ismét hét évig maradhat az elnöki palotában, de garanciát jelent a belpolitikai stabilitásra és a római kormány megalakulására.

Eredménytelenül zárult az olasz államfőválasztás szombati, immáron ötödik szavazása is. A megoldást Giorgio Napolitano jelenlegi államfő mandátumának meghosszabbításában látja a balközép Demokrata Párt (PD) és a jobbközép Szabadság Népe (PdL). A harmadik napjához érkezett államfőválasztáson egyedül az 5 Csillag Mozgalom (M5S) szavazott saját jelöltjére, Stefano Rodota alkotmányjogászra. A PD, a Mario Monti vezette centrum és az Északi Liga üres cédulával voksolt, a PdL kivonult a szavazásról. Az elnökválasztási patthelyzetben a PD és a PdL Napolitanót maradásra kérte. Napolitano válasza a következő órákban várható.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.