Sötét mód ikon
2026 július 01
Nagyon visszaesett a tömegközlekedés Csehországban

Nagyon visszaesett a tömegközlekedés Csehországban

A cseh vasutak (CD) tavaly 193,8 millió utast szállítottak, ami éves szinten 30 százalékos csökkenés. Az állami kézben lévő CD tavalyi vesztesége meghaladja az 5 milliárd koronát. A válság még inkább érintette az autóbuszközlekedést, amelyben az utasok száma 35 százalékkal, mintegy 122 millió utassal, 232,9 millióra esett vissza. Kisebb mértékben, de csökkent a teherszállítás is, a közlekedési vállalatok ennek következtében több száz milliárdos veszteségeket könyveltek el tavaly.

A vasútak 98 millió tonna árut szállítottak, a csökkenés 8 százalékos. A közúti teherszállítás 9 százalékkal 459 millió tonnára csökkent. A járvány a legnagyobb mértékben a légi közlekedést érintette. A csehországi repülőterek tavaly 3,82 millió utast kezeltek, 80 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A cseh légitársaságok – a Smartwingst és a CSA – utasforgalma 84 százalékkal csökkent. Mindkét légitársaságnak jelenleg nagy anyagi gondjai vannak. A Smartwingst kétmilliárd koronás kölcsönt vett fel a kereskedelmi bankoktól, míg a CSA csődött, valamint nagymértékű átszervezést jelentett be.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.