Nagy-Britanniában nőtt az autógyártás júliusban
A brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) azt közölte, hogy júliusban 85 ezer 696 autó készült az országban, ami 51 százalékkal több, mint júniusban, de 21 százalékkal kevesebb tavaly júliushoz képest. Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány miatt áprilisban mindössze 197 autót gyártottak, ami a legkevesebb a második világháború óta. A július végével záródott első hét hónapban 39,7 százalékkal kevesebb autó készült az egy évvel korábbihoz képest. A visszaesés némileg mérséklődött a hathavi 43 százalékos csökkenéshez viszonyítva. A brit hazai össztermék (GDP) 20,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben, ami a legnagyobb zuhanás a világ vezető országai között. Az SMMT júliusban készült előrejelzése szerint Nagy-Britanniában az idén 880 ezer autó készül majd, ami 1957 óta a legkevesebb. A szervezet az év elején még 2 millió autó idei gyártására számított, majd előrejelzését 1 millióra rontotta.