
Mozgalmas napra készülnek a befektetők
A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 is a keddi zárószint körül nyithat. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 3 pontos, a DAX-ra 4 pontos, a CAC-40 indexre pedig 2 pontos csökkenést jelzett előre.
Maradhat az európai kamat
Szerdán kamatdöntő tanácskozást tart az Európai Központi Bank (EKB), amely a várakozások szerint változatlanul hagyja az irányadó rekordalacsony refinanszírozási kamatlábát.
Mario Draghi, az EKB elnöke délután sajtóértekezleten ismerteti a döntés alapjául szolgáló megfontolásokat. Az EKB kormányzótanácsa kedden 80,7 milliárd euróra emelte a sürgősségi likviditási támogatásból (ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára.
Ma is tárgyalnak a görögök
Az eseményeket beárnyékolhatják a görög adósságválság miatti feszültségek. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök Brüsszelben Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével megvitatja a nemzetközi hitelezők által összeállított tervet, valamint a görög ellenjavaslatot is.
Fontos adatok jönnek
A nap folyamán több makroadat várható. A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet közzéteszi az euróövezet és a nagyobb euróövezeti tagállamok feldolgozóiparának májusi teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexeket. Az Európai Unió statisztikai hivatala a munkanélküliség és a kiskereskedelmi forgalom áprilisi alakulását mutató adatokat hozza nyilvánosságra.
Az Egyesült Államokban is egy sor fontos adat jelenik meg. Az ADP adatfeldolgozó szolgálat foglalkoztatási jelentéséből az amerikai magánszektorban májusban létrehozott új munkahelyek száma derül ki, emellett a kereskedelmi minisztérium az áprilisi külkereskedelmi forgalom alakulásáról számol be.
Közzéteszik a szolgáltatások, valamint a feldolgozóiparon kívüli – főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő – szektor májusi teljesítményét mutató beszerzésimenedzser-indexeket is. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pedig kiadja a gazdaság aktuális állapotát körzetenként ismertető jelentését, a Bézs könyvet.
Mínuszokkal zártak tegnap
Kedden mínuszban zártak a főbb európai tőzsdék, mivel a befektetőket továbbra is aggasztja a görög adósságválság. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 25,31 ponttal, 0,36 százalékkal csökkent és 6928,27 ponton zárt.
A frankfurti DAX-index 107,25 ponttal, 0,94 százalékkal, 11 328,80 pontra süllyedt. Párizsban a CAC-40 index 20,84 ponttal, 0,41 százalékkal, 5004,46 pontra esett.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül a Frankfurtban jegyzett EuroStoxx50 13,15 ponttal, 0,37 százalékkal, 3561,89 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 14,69 ponttal, 0,93 százalékkal, 1572,60 pontra csökkent a keddi zárásra.
Enyhe gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói több közműcég kötvényei hozamának csökkenése hatására.