
MNB: újabb tanácsülés csütörtökön
A honlap forrás megjelölése nélkül szerdán azt írta: az ülés után sajtótájékoztatót tartanak.
A lap arról is beszámolt, hogy a jegybank vezetői emellett hétfőn nyolc, Magyarországon működő nagybank vezetőivel is egyeztetnek.
Matolcsy György korábban, még nemzetgazdasági miniszterként a Wall Street Journalnak adott interjúban fogalmazott úgy, hogy az MNB-nek van manőverezési lehetősége a gazdasági növekedés ösztönzésére, de a banknak rendkívül óvatosan kell lépnie, tekintve az ország nagy devizaadósságát és a pénzpiacok bizonytalan állapotát.
A január végén adott interjúban úgy fogalmazott: „olyan konzervatív jegybankot szeretnék látni, amely alkalmazza az Európai Központi Bank által használt összes eszközt, a Bank of England által alkalmazott pár eszközt és néhány a Fed által bevetett eszközt”. Példaként említette: a jegybank célzott tőkeinjekciókkal bátoríthatná a kereskedelmi bankokat, hogy kölcsönözzenek a kis- és középvállalatoknak és az exportorientált cégeknek. Kiemelte azonban, hogy egyszerűen likviditást pumpálni a bankrendszerbe „óriási hiba lenne”.