2014-ben a dobogó első három fokára az Apple, az Amazon.com és a Google léphetett fel. Szerkesztőségünk annak járt utána, vajon hogyan teljesítettek 2014 első negyedévében a világ legcsodálatosabb cégei.
Szépen menetelt az Apple az év elején

A dobogó legfelső fokán álló Apple kifejezetten jó negyedévet tudhat maga mögött. Ez egyben a cég pénzügyi esztendejének második negyede. A vállalat ebben az időszakban 45,6 milliárd dollárt kasszírozott, ami öt százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. A cég nyeresége 10,2 milliárd dollárt tett ki, ami hét százalékkal szárnyalta túl a 2013-as második negyedévet.
A slágertermék természetesen változatlanul az iPhone volt. Idén januártól március végig 43,7 milliót sikerült értékesítenie a vállalatnak világszerte közkedvelt okostelefonjából. A piaci szakértők ezt kiváló teljesítménynek tartják. A 2013-as év hasonló időszakában 37,4 millió fogyott a telefonból, s az is figyelemre méltó, hogy az idei első negyedév eladásai közelítették a karácsonyi ötvenegymilliós eladási csúcsot.

Felhőben az Amazon
A Fortune top listáján a második legcsodálatosabb cím az Amazonnak jutott. A vállalat kétségtelenül a világ egyik legnépszerűbb cége. A vállalat ráadásul jól ,,menetelt” az idei első három hónapban. Több mint 3 és félmilliárd dollárral többet söpörhetett be, s a nyeresége száznyolcmillió dollárra növekedett az előző év hasonló időszakának nyolcvankét millió dollárjához képest.
A cég vezetői úgy értékelték, hogy a sikert elsősorban a vállalat klienseinek gyarapodása eredményezte. Mindazonáltal hozzájárult ahhoz a cég felhő alapú szolgáltatásainak fejlődése is. A nyereség részvényekre kivetítve huszonhárom centet ért. Ez is legalább kettővel több volt a piaci szakértők várakozásánál.
Google meglepetés kicsit másként
A dobogó harmadik helyére a Google kapaszkodott fel. A cég rendre igyekszik meglepni a felhasználóit újdonságokkal. A vállalat most azzal okozott meglepetést, hogy az első negyedéves teljesítménye elmaradt a várakozásoktól.
A piac persze rögtön eséssel reagált a vállalat gyorsjelentésére, ám a viszonylag szerény számok nem azt mutatták, hogy különösebb gond lenne a cég háza táján. Az IT multi bevételei 15,42 milliárd dollárt tettek ki, ami a tavalyit tizenkilenc százalékkal szárnyalta túl. A piaci várakozás ennél több, 15,623 milliárd dollár volt.
Itthon nem készültek csodálatossági ranglisták
A tőzsdei cégek dobogós helyei azonban nem sok változtak. Az első negyedéves számokra itthon még várni kell, a tavalyi éves adatokból lehet egyelőre szemezgetni.
A nagyok közül az OTP csoport az előző évinél 48 százalékkal alacsonyabb, 64,1 milliárd forint adózás utáni számviteli eredményt ért el 2013-ban, elsősorban a negatív eredményhatású korrekciós tételek megháromszorozódása miatt.
A Mol-csoport sem túl szép számokat közölt legutóbb. A cég nettó eredménye a tavalyi negyedik negyedévben, az előző évi 9,5 milliárd forintról 4,9 milliárdra süllyedt. Az év utolsó három hónapjában a nettó árbevétele 4 százalékkal 1.359 milliárd forintra fogyatkozott. A harmadik dobogós szereplő a Magyar Telekom NyRt. tavaly 32,133 milliárd forint adózott eredményt ért el, s a teljes nyereséget eredménytartalékba helyezte.