„A migránsoktól kezdve az internetes felhasználókig minden fogyasztó számára elérhető alapszintű fizetési számlák ösztönzik a gazdaság modernizálását, segítik az Unión belüli szabad mozgást, és segítséget jelentenek társadalmunk legsérülékenyebb tagjainak” – mondta Jürgen Klute, a témával foglalkozó német baloldali képviselő. A jogszabályt 603 szavazattal, 21 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett fogadták el.
A Parlament ragaszkodott ahhoz, hogy a könnyű hozzáférés és az ajánlatok versenyzése céljából mindegyik EU-tagállamban legyen elegendő bank, amely az alapszolgáltatást nyújtó bankszámlákat kínálja. A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az alapszintű fizetési számlát ne csak internetes bankok kínálják.
Bárki, aki jogszerűen tartózkodik az Európai Unióban, képes lesz alapszolgáltatást nyújtó bankszámlát nyitni még akkor is, ha nincsen állandó lakcíme. A tagállamok azonban az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett és a folyamat szükségtelen nehezítése vagy hátráltatása nélkül kérhetnek magyarázatot arra, hogy a leendő banki ügyfél miért pont az adott országban kívánja megnyitni a számlát.
Egyértelmű tájékoztatás
Az irányelv alapján megalkotott nemzeti jogszabálynak biztosítania kell, hogy az alapszintű fizetési számlával rendelkező banki ügyfelek az EU területén belül kártyával vagy az interneten egyaránt végezhessenek átutalásokat és vehessenek ki pénzt a számláról. Az ügyfelek ingyenesen, vagy alacsony díj ellenében végezhetik a tranzakciókat. A tagállamok dönthetnek úgy, hogy hitelforrásként nem, vagy csak korlátozott mértékben használható az alapszolgáltatást nyújtó számla.
Könnyebb lesz a bankváltás
A legjobb ajánlatot kereső ügyfeleknek az egész Unió területén elfogadható díj ellenében kell lehetővé tenni a bankszámlák közti váltást. Ha egy országon belül, pénznem váltás nélkül történik a számlacsere, akkor a számlatulajdonos kérésére és felhatalmazásával a fogadó banknak kell intéznie a váltást.
Még két év
Az új szabályok életbe lépéséhez azokat a tagállamoknak hivatalosan jóvá kell hagyni, majd két év alatt át kell ültetni a nemzeti jogrendjükbe.
Az új számlavezetőnek a fogyasztó meghatalmazása birtokában be kell azonosítania az összes beérkező átutalást, rendszeres átutalási megbízást és rendszeres beszedést, majd két munkanapon belül fel kell kérnie a régi számlavezető pénzforgalmi szolgáltatót ezek átadására.
A bankoknak haladéktalanul meg kell téríteniük minden olyan veszteséget, amely közvetlenül a számlaváltásból fakad.
