2024 április 20

Mindenki magyar filmeket fog nézni?

Jelentős támogatás a forgalmazásra

Az új forgalmazási támogatásra a hazai forgalmazók pályázhatnak. Az újítás kulcsfontosságú eleme az, hogy a Filmalap a forgalmazók által a marketingköltésekre fordítandó összegek növelésére pályázati úton jelentős és vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé – közölte a szervezet.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Attól függően, hogy a forgalmazó mennyit fordít egy filmalapos támogatással készült magyar film vagy koprodukció hazai mozibemutatójára, a Filmalap az adott összeg többszörösével is támogathatja egy film kampányát a forgalmazási koncepció és költségterv ismeretében. A támogatás feltételeit a filmelőállítók, azaz a producerek, a forgalmazók és a Filmalap között háromoldalú szerződések fogják rögzíteni – áll a közleményben.

A Filmalap tájékoztatása szerint a szerződések aláírására már a tervezett mozibemutató előtt hat hónappal sort kell keríteni, így biztosítandó az átgondolt, hosszú kifutású és célravezető kampányok felépítését és megvalósítását.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Maradnak a korábbi támogatások is

Az új forgalmazási támogatás mellett a Filmalap által kínált korábbi támogatási eszközök továbbra is rendelkezésre állnak a producerek számára: a filmek összköltségvetésébe beépített és jelenleg 10 millió forintos értékben maximált gyártás során felmerülő marketingköltségek, melyek többek között a forgatási fotózásra, sajtó-kommunikációra, a teaserekre és előzetesekre fordítandók.

Változatlanul elérhetők lesznek a producerek számára a Filmalap által biztosított tesztvetítések és eredményeik elemzése, valamint a TV szpotok a vezető hazai kereskedelmi csatornákon, továbbá a marketingpályázat, mely visszatérítendő támogatás formájában vehető igénybe – közölte a Filmalap.