Sötét mód ikon
2026 június 13
Milliárdos pályázatot nyert Józsefváros

Milliárdos pályázatot nyert Józsefváros

A kerületvezető kiemelte: a városrész ilyen nagyságrendű forrást még nem nyert el, s ezzel az összeggel együtt Józsefváros Budapest legeredményesebben pályázó kerülete ebben a ciklusban.

Kocsis Máté ismertette, hogy a Magdolna negyed program teljes körű szociális városrehabilitáció, aminek az első és második üteme arra épült – s a most induló harmadik is arra fog -, hogy nemcsak maga a város, az utcák, házak újulnak meg, hanem az ott élők is segítséget kapnak. Elmondta, a 3,8 milliárd forintos, Új Széchenyi Tervből nyert támogatási összeg jelentős részét egyebek mellett szociális felzárkóztató programokra, munkahelyteremtésre, drogprevencióra és bűnmegelőzési tanácsadásra fordítják.

A harmadik ütemben csaknem 50 ezer négyzetméter közterület újul meg, köztük a Dobozi tér, a Kálvária tér és a piacterületet leszámítva a Teleki tér – mondta a polgármester, megjegyezve: utóbbi helyszínen az új piac 2013-ban készül el, azt az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. A programban tucatnyi társasház gépészetét és homlokzatát is felújítják, a beruházások több mint 1200 lakást érintenek.

Támogatást nyert az úgynevezett FiDó-projekt is: a Fiumei út – Dobozi út közötti területen egy olyan épület kap helyet, ahol sport- és szabadidős foglalkozásokat tartanak majd gyerekeknek. A beruházás érdekessége, hogy egy fiatal építész diplomamunkája nyomán valósítják meg.

Kocsis Máté kitért arra is, hogy a közeljövőben az Auróra utcai szakrendelő felújítására is igyekeznek sikeresen pályázati forrást találni, a beruházás összköltsége körülbelül 1 milliárd forint lesz.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.