Sötét mód ikon
2026 június 09
Milliárdos beruházás indul Debrecenben

Milliárdos beruházás indul Debrecenben

Állami támogatással

Pascal Männche hozzátette: a jó logisztikai elhelyezkedés, a kiváló infrastruktúra mellett elsősorban a Debreceni Egyetemen folyó mérnökképzés és a helyi duális szakképzés minősége miatt döntöttek úgy, hogy kelet-közép-európai gyártó üzemüket Debrecenben építik fel. A tervek szerint 2019-ben kezdődik meg a termelés a debreceni gyárban, ahová magasan képzett szakembereket, mérnököket keresnek – jelezte az igazgató.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]

A csomagoló és palackozó berendezéseket gyártó cég vezetője azt mondta, minden negyedik termék, amit a világon a kezükbe vesznek az emberek, a Krones gépein készült. Jelenleg 90 leányvállalatuknál és 5 telephelyükön összesen 14 500 dolgozót foglalkoztatnak, ebből tízezret Németországban – sorolta.

Pascal Männche a sajtóbejelentésen köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a beruházáshoz, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium befektetési ügynökségének, a HIPA-nak, és Debrecen befektetési szervezetének, az EDC-nek, amelyek hozzásegítették a Krones AG-t a beruházásról szóló döntés meghozatalához.

Vonzó környezet

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés kedden 2,5-2,5 százalékponttal 19,5 százalékra csökkentette – 2018-tól – a szociális, illetve az egészségügyi hozzájárulást, ami az alacsony társasági adóval olyan környezetet teremt, ami vonzó a befektetőknek, köztük a külföldieknek is.

Az államtitkár hozzátette: október végéig 29 üzemet adtak át az országban, az összesen 450 milliárd forint értékű beruházásokat 40 milliárd forinttal támogatta a kormány, s a fejlesztésekkel összesen 4606 új munkahely létesült.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Lesznek még fejlesztések

Papp László, Debrecen polgármestere hozzátette: Debrecen elmúlt három éves gazdaságfejlesztése eredményeként a városban egyfajta ipari-gazdasági forradalom zajlik. Emlékeztetett rá, hogy a FAG német csapágygyár 2016-os fejlesztő beruházása után az idén három német ipari vállalat jelezte beruházási szándékát, illetve kezdte meg beruházását a cívisvárosban.

A Krones gyárépítéséhez kapcsolódó 500 új munkahellyel együtt az elmúlt három évben 4200 munkahely jött létre a beruházások eredményeként a városban – tette hozzá Papp László. Egy felmérésre utalva a polgármester elmondta: a városban működő cégek 80 százaléka újból Debrecenben fektetne be, ha most kellene erről döntést hoznia, 84 százalékuk pedig további fejlesztést tervez.

Így reagál az egyetem

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora elmondta: a Krones beruházása a szakember utánpótlást tekintve támaszkodhat az egyetemen folyó gépipari és mechatronikai mérnökképzésre, miközben a bölcsészettudományi kar germanisztikai intézete komoly kulturális holdudvart biztosít a betelepülő német vállalkozásoknak.

A rektor utalt arra, hogy komoly fejlesztés zajlik az egyetemi műszaki képzésben, amely a jövőben kiterjed az atomenergetikai területek mellett az űrfizikára, az űrkutatásra és az űrmeteorológiára is. Ennek jelentős állomásaként az egyetem átveszi a botanikus kertjében lévő napfizikai obszervatórium működtetését is az akadémiától – jelezte a fejlesztés irányait Szilvássy Zoltán.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.