Demján Sándor erről egy nyílt levélben írt, amelyben azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, ellenőrizzék a célok teljesülését.
A levélben az OTSZ elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy az integráció eredményeként a takarékszövetkezetek mérlegfőösszege jelentősen csökkent, a korábbi 10 milliárd forintos nyereségük 2 milliárdos veszteségbe fordult.
Rámutatott, hogy eközben a „Spéder Zoltán vezette konzorcium többségi tulajdonába került” Takarékbank tizenhatszorosára növelte nyereségét, a szintén integrációs tag FHB vesztesége 10 milliárd forint lett, amellyel az egész takarékszövetkezeti szektor eredményessége „súlyos veszteségbe csapott át”.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Állítása szerint az FHB tőkeemelésénél bizonyos szövetkezeteket kényszerítettek, hogy „a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket”
Az OTSZ-elnök azt is írta levelében, hogy üzleti körök „céghálót szőnek a takarékszövetkezeti szektor köré, parazitaként szívják ki erőforrásait”.
Demján Sándor szerint az integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. Levelében úgy fogalmazott, hogy meg kell akadályozni 130 ezer szövetkezeti részjegytulajdonos kisemmizését.