Sötét mód ikon
2026 június 13
Menekült-reform: gyorsaságot ígér Merkel

Menekült-reform: gyorsaságot ígér Merkel

Jövő héten dönthetnek

A kancellár a koalíciós pártok vezetőivel, majd a tartományok miniszterelnökeivel folytatott tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány a bűncselekményért elítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok szigorítását tartalmazó törvénymódosító javaslatával és az újabb – fél éven belül a második – menekültügyi reformcsomagjával jelentős lépést tette előre.

A kormány nagyon sok ügyet mozdított előre, és az állam az új intézkedésekkel megmutatja, hogy cselekvőképes, és mindent meg is tesz a gondok megoldásáért – emelte ki Angela Merkel.

„A leveleket megválaszolják, és nem vitáznak róluk nyilvánosan” – mondta kérdésre válaszolva azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet az általa vezetett Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) egypárti bajor tartományi kormánya küldött Bajorország nevében a szövetségi kormánynak, követelve a menedékkérők visszafordítását a határon és a befogadható menedékkérők számának maximálását évi 200 ezer főben.

A szövetségi kormányt alkotó CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD) elnökei – Angela Merkel, Horst Seehofer bajor miniszterelnök és Sigmar Gabriel alkancellár – csütörtökön tisztázták a november elején elfogadott második menekültügyi reformcsomag utolsó vitatott kérdéseit, a csomag így várhatóan a jövő héten a kormány elé, majd a törvényhozás elé kerül.

Felfüggesztett egyesítés

A leginkább vitatott ügy az úgynevezett oltalmazott státusba kerülő menedékkérők családegyesítési jogának korlátozása volt. Végül abban állapodtak meg, hogy a CDU/CSU törekvéseinek megfelelően két évre felfüggesztik ezt a jogot, de a Törökországból, Jordániából és Libanonból áttelepítendő kontingensek összeállításában törekednek az oltalmazottak családjainak egyesítésére.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A kormány becslése szerint a menedékkérők 18-20 százaléka kaphat oltalmazotti státust. Ez a jogállás azoknak a menedékkérőknek jár,  akik nem felelnek meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de nem lehet hazaküldeni őket, mert fennáll a veszélye, hogy származási országukban súlyos sérelem éri őket.

Gyorsított eljárás

Megegyeztek abban is, hogy a menedékkérők juttatásait havi 10 euróval csökkentik, ezzel bevonva őket az integrációs tanfolyamok finanszírozásába. Továbbá kezdeményezik Algéria, Marokkó és Tunézia átsorolását a biztonságos származási országok közé. További új elem, hogy a szakképzési programot sikerrel teljesítő fiatal menedékkérők két évig Németországban maradhatnak és dolgozhatnak, a menedékjogi eljárás kimenetelétől függetlenül.

A tavaly november elején kötött megállapodás központi eleme, hogy gyorsított eljárás alá vonják és elkülönítve helyezik el a biztonságos országokból származó, a hatóságokkal nem együttműködő, beutazási tilalommal sújtott vagy a menekültstátus megszerzésével nem először próbálkozó menedékkérőket. Az új típusú eljárást az úgynevezett repülőtéri eljárás mintájára folytatják le, ami azt jelenti, hogy a menedékjogi kérelmet egy hét alatt kell elbírálni, a döntés elleni jogorvoslatra pedig legfeljebb további két hét áll rendelkezésre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.