Kevés a remény a megegyezésre
Ezúttal az optimista New York-i tőzsdenyitás sem fordított az óvatos európai irányzaton, különösen, mivel a tengerentúli lendület késő délutánra kifulladt. Az európai gyűjtőmutató napi vesztesége enyhült délután a távközlési és az energiaipari részvények támogatásával, de a helyi tőzsdéken erősebb negatív kiigazítás követte a keddi, szerény fellendülést, mert a befektetők a mostani helyzetben csak igen rövid távra vállalnak kockázatot.
Az európai pénzügyminiszterek csütörtökre hirdetett, kevés reménnyel kecsegtető értekezlete Görögország ügyében éppúgy kockázatkerülésre intett, mint a várakozás az amerikai jegybankrendszer (Fed) közleményére, amely este, az európai tőzsdezárás után esedékes Az elemzők többsége jó ideje változatlanul szeptemberi amerikai kamatemelésre számít, de nem zárható ki másféle iránymutatás sem a Fedtől.
Mínuszok a piacon
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,44 százalékos romlással 6680,55 ponton zárt, 1,74 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Frankfurtban a DAX-30 0,60 százalékos mínusszal 10 978,01 ponton végzett, 11,96 százalékkal magasabban, mint múlt év végén. Párizsban a CAC-40 1,02 százalékkal 4790,62 pontra gyengült, 12,12 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 0,65 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,71 százalékot, a madridi IBEX-35 0,53 százalékot, az athéni ASE 3,15 százalékot vesztett. Varsóban a WIG-20 1,50 százalékkal 2321,39 pontra fogyott, de a Mol 2,68 százalékkal 195,15 zlotyra emelkedett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,69 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 21 720,15 ponton zárt szerdán.
Így állt New York
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,02 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,01 százalékkal volt az előző záróértéke fölött, de az S&P 500-as 0,04 százalékkal lejjebb került.
Gyengült az euró
Az euró, 1,12 dollár felett, 0,03 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,04 frank felett, 0,54 százalékkal került kevesebbe.
Drágult a gázolaj
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 63,52 dollár volt, 18 centes napi árveszteséggel. A gázolaj azonban tonnánként 3,75 dollárral 581,50 dollárra drágult, míg a normál benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0146 dollárral 2,1099 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1176,27 dollár volt a kedd esti 1177,83 dollár után azonnali szállításra Londonban.