Sötét mód ikon
2026 június 13
Mélyből, de rakétaként indult meg az uniós GDP

Mélyből, de rakétaként indult meg az uniós GDP

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) pénteken közzétett második becslése szerint július-szeptemberben az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással az euróövezetben 12,6 százalékkal, az Európai Unióban pedig 11,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). Éves összehasonlításban azonban szezonális kiigazítással az euróövezetben 4,4 százalékkal, az EU-ban pedig 4,3 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben. A második becslésben szereplő euróövezeti adatok 0,1 százalékponttal gyengébbek a két héttel ezelőtt közölt első számoknál.

Az adatrögzítések kezdete, 1995 óta nem mértek negyedéves összehasonlításban ilyen erős növekedési ütemet, mint a harmadik negyedévben, sem pedig ilyen óriási különbséget két egymást követő negyedév között. A második negyedévben az elsőhöz képest 11,8 százalékkal csökkent az euróövezeti GDP, míg az uniós GDP 11,4 százalékkal zuhant. Az első negyedévben még jóval enyhébb, de így is súlyos ütemben – az euróövezet 19 tagállamában 3,7 százalékkal, az unió 27 tagállamában pedig 3,3 százalékkal – esett vissza a gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz képest.

Összehasonlításképpen: július-szeptemberben az Egyesült Államok GDP-je negyedéves összevetésben 7,4 százalékkal nőtt, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig 2,9 százalékkal csökkent. A második negyedévben éves és negyedéves szinten is 9,0 százalékkal csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye – emlékeztetett az Eurostat. Javult a foglalkoztatottsági helyzet is július-szeptemberben az előző negyedévhez képest, az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,9 százalékos emelkedést mértek.

Éves összevetésben azonban az eurózónában 2,0 százalékkal, az unióban pedig 1,8 százalékkal maradt el a foglalkoztatottság a harmadik negyedévben. Az eurozónában a második negyedévben az előzőhöz képest 2,9 százalékkal, a tavalyi második negyedévhez képest pedig 3,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság. Az Európai Unió egészében 2,7, illetve 2,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság. A harmadik negyedéves GDP-statisztika országokra lebontva még mindig hiányos, hét országból – Észtország, Írország, Görögország,

Horvátország, Luxembourg, Málta és Szlovénia – egyelőre nincs adat. Negyedéves összevetésben Franciaország GDP-je nőtt a legnagyobb mértékben, 18,2 százalékkal, majd Spanyolország (16,7 százalék), Olaszország (16,1 százalék), Portugália (13,3 százalék), Szlovákia (11,7 százalék) és Magyarország (11,3 százalék) következik. Éves összehasonlításban Spanyolország volt a legrosszabb helyzetben, 8,7 százalékos GDP-csökkenéssel, majd Románia (-6,0 százalék), Csehország (-5,8 százalék) és Portugália (-5,7 százalék) következik.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.