Sötét mód ikon
2026 július 23
Megvannak az NFM államtitkárai

Megvannak az NFM államtitkárai

Elmondta: a tárca elsőszámú kormányzati felelőse lesz az energetikának, a klímapolitikának, a kiemelt közszolgáltatásoknak, az infokommunikációnak, a közlekedésnek és a vagyonpolitikának. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban Czepek Gábor a közigazgatási, Hegmanné Nemes Sára a vagyonpolitikai, Fónagy János a parlamenti, Aradszki András az energiaügyi, Szabó Zsolt a fejlesztés- és klímapolitikai, Tasó László az infrastruktúráért felelős államtitkári tevékenységet látja el, az új infokommunikáciért felelős államtitkárt várhatóan napokon belül megnevezik majd – közölte a miniszter.

Seszták Miklós hangsúlyozta: a stratégiai iparágakat felügyelő tárca Magyarország folyamatos és gyors ütemű fejlődését kívánja szolgálni, arra törekednek, hogy az állampolgárok biztonságosan és megfizethető áron jussanak hozzá az egyre javuló színvonalú közszolgáltatásokhoz.

A miniszter elmondta: Czepek Gábor közigazgatási államtitkárt arra kérte, hogy a minisztérium szakmai és hivatali vezetőjeként biztosítsa a szükséges feltételeket a tárca zavartalan munkavégzéséhez, a célok megvalósításához.

Folytonosság a minisztériumban

A tárca az előző ciklusban gyökeres vagyonpolitikai fordulatot hajtott végre, a közvagyon pillanatnyi költségvetési érdekeket szolgáló elkótyavetyélése helyett a vagyongyarapítás útjára lépett, a vagyonpolitikai területért felelős államtitkár, Hegmanné Nemes Sára feladata lesz a munka folytatása – emelte ki Seszták Miklós.

Ugyancsak a folyamatosságot képviseli a tárcánál Fónagy János parlamenti államtitkár is – hangsúlyozta Seszták Miklós, aki azt kérte tőle, hogy a jövőben is tevékenyen vegyen részt a társadalmat leginkább érintő törvényjavaslatok előkészítésében.

Folytatódik a rezsicsökkentés

Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár tapasztalataira szükség lesz, hiszen a tárca elkötelezett a rezsicsökkentés további, illetve az ipari versenyképességet javító feltételeinek megteremtésében, a paksi bővítés előkészületeinek folytatásában, a biztonságos energiaellátáshoz szükséges nemzetközi hálózatfejlesztés továbbvitelében, a magyar energetikai nagyvállalatok további térnyerésében, a bányászati munkakultúra megőrzésében, a hazai ásványkincs-vagyon gazdaságos és környezetkímélő hasznosításában – ismertette a miniszter. Kérdésre válaszolva Aradszki András elmondta, hogy a rezsicsökkentésről hatástanulmány készül, és ennek tapasztalatai alapján lehet majd megmondani a folytatást.

Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásért felelős államtitkár feladata lesz a nonprofit közműszolgáltatások megteremtése, az energiahatékonyság fejlesztését támogató épületenergetikai programsorozat újraindítása, a megújuló energiaforrások jogszabályi és finanszírozási környezetének kialakítása, a nem uniós fejlesztési források gazdaságélénkítést és a kis- és középvállalkozások helyzetbehozását eredményező felhasználása – mondta Seszták Miklós.

A miniszter közölte: Tasó László infrastruktúráért felelős államtitkár feladata lesz a nemzetközi közlekedési hálózatok – különösen a vasúti pályák – megkezdett fejlesztéseinek folytatása, az autópályák országhatárokig még hiányzó szakaszainak kiépítése, a megyeszékhelyek gyorsforgalmi beköltése, az alsóbb rendű közutak állapotának javítása, a közlekedési társaságok szervezeti átalakításának folytatása, az e-útdíj finomhangolása.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.