Sötét mód ikon
2026 június 14
Megugrottak az AAA Auto eladásai

Megugrottak az AAA Auto eladásai

slusszkulcs 121130A magyarországi felvásárlások február elejei beindítása óta az AAA Auto gyorsan kapcsolatba lépett a potenciális ügyfelekkel. A közlemény idézi Karolina Topolovát, a cég vezérigazgatóját aki elmondta: Magyarországon jelenleg hetente mintegy 1600 telefonos és ezer e-mailes megkeresést bonyolítanak, és már több mint 160 gépkocsit vásároltak.

A közlemény szerint az értékesítésben a legnagyobb arányú növekedést a vállalat Csehországban és Oroszországban érte el. Csehországban az eladott autók száma 18,8 százalékkal 6143 darabra nőtt, Oroszországban pedig 18,6 százalékkal több, 350 autót adtak el mint egy évvel korábban.

A vállalat elemzései szerint azok a vevők, akik a gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmaik miatt hosszú időre elhalasztották autóvásárlásaikat, most elkezdtek vásárolni. Ez részben a rendkívül enyhe télnek tulajdonítható, és a január-februárban érkezett mintegy 56 ezer telefonhívás, továbbá a csoport honlapjára érkező több mint 6 millió látogató elemzésén alapul – közölték.

Az AAA Auto csoportszintű értékesítése 2014-ben kevéssel meghaladhatja a 62 ezer gépkocsit. Tavaly összesen 56 648 autót adott el a társaság, ebből 38 297-et Csehországban, 15 896-ot Szlovákiában és 2455-öt Oroszországban.

Az AAA Auto 22 éve működik és jelenleg 33 telephelyet számláló hálózattal rendelkezik Csehország, Szlovákia, Oroszország és Magyarország piacain. A vállalat fennállása alatt több, mint 1,4 millió vevőt szolgált ki. 2012-ben a csoport auditált árbevétele 336 millió euró volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.