A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 16 ezer 501,65 ponton zárt – ahogy előző nap is. Az S&P 500-as mutató 3,22 ponttal, vagyis 0,17 százalékkal 1878,61 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 21,372 ponttal, 0,52 százalékkal 4148,338 pontra erősödött.
A vegyesre sikeredett vállalati negyedéves jelentések miatt kis csökkenés és mérsékelt emelkedés között ingadoztak csütörtökön a
New York-i indexek. A negyedéves jelentések mellett az ukrajnai helyzet is nagyobb figyelmet kapott, miután kiderült, hogy Oroszország újabb hadgyakorlatokat tervez az orosz-ukrán határ közelében.
Vegyes negyedéves jelentések
Az Apple részvényárfolyama csütörtök estére 8 százalékkal erősödött. Az Apple a szerdai tőzsdezárás után tette közzé negyedéves adatait, és számolt be 10,2 milliárd dolláros negyedéves nyereségéről. A zárásra azonban a részvény árfolyama a szerdai záráshoz képest 0,17 százalékos mínuszba fordult a hangulatromlással összefüggésben. Megtartotta viszont napi árnyereségét az építkezéseknél használt járművek egyik legnagyobb gyártójának, a Caterpillarnak a részvényárfolyama, amely 1,8 százalékkal drágult.
A Verizon és a Novartis papírjai 2,4-1,8 százalékot gyengültek, és a már említett kelet-európai politikai események is kissé visszafogták a tőzsdei erősödést.
Növekedett a munkanélküli-segélyt igénylők száma
A tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya márciusban havi alapon 2,6 százalékkal emelkedett, a befektetők csak 2 százalékos emelkedést vártak. Az újonnan benyújtott munkanélkülisegély-igénylések száma viszont szintén növekedett, 305 ezer darabról 329 ezer darabra csütörtöki adatok szerint.
Tegnap gyenge nap volt
Szerdán csökkentek a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A Dow Jones indexe 12,72 ponttal, azaz 0,08 százalékkal 16 501,65 pontra mérséklődött. Az S&P 500-as mutató 4,16 ponttal, vagyis 0,22 százalékkal 1875,39 pontra gyengült, a Nasdaq Composite mutatója 34,491 ponttal, 0,83 százalékkal 4126,967 pontra csökkent.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]