Sötét mód ikon
2026 június 10
Megrogyott kissé a német gazdaság

Megrogyott kissé a német gazdaság

Szerencsére bővült a belső fogyasztás

A második becslés fő adatai nem változtak a múlt héten kedden nyilvánosságra hozott előzetes számokhoz képest. Eszerint a harmadik negyedévben, ár-, szezonális- és naptári kiigazítással, az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt Németország bruttó hazai terméke (GDP). Az első negyedévben 0,7 százalék, a második negyedévben 0,4 százalék volt a negyedéves GDP-növekedés.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A növekedést a belső fogyasztás hajtotta: a háztartások kiadásai 0,4 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 1,0 százalékkal növekedtek a második negyedévhez képest, miközben a tőkeberuházások stagnáltak.

Több árut importáltak

A külkereskedelem lefelé húzta a GDP-t: az import 0,2 százalékkal növekedett, az export viszont 0,4 százalékkal csökkent, így a kereskedelmi mérleg 0,3 százalékpontot vett el a gazdasági növekedésből. A növekedés lassuló üteme éves összevetésben is tetten érhető: a nyersadatok szerint a harmadik negyedévben 1,5 százalékos volt az éves GDP-növekedés a 3,1 százalékos második és 1,5 százalékos első negyedévi bővülés után.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A fő hajtóerő a belföldi fogyasztás 2,3 százalékos emelkedése volt, ezen belül is a háztartások fogyasztása 1,5 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 4,5 százalékkal növekedtek. A tőkeberuházások mindössze 0,8 százalékkal bővültek.

Az export 1,2 százalékkal, az import pedig 2,2 százalékkal növekedett, ami azt eredményezte, hogy a külkereskedelem 0,3 százalékponttal csökkentette a gazdasági növekedés ütemét. Szezonális kiigazítással a harmadik negyedévi GDP-növekedés 1,7 százalék, a második negyedévi 1,8 százalék, az első negyedévi pedig 1,9 százalék volt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.